Dombay Ernő - Kőhegyi Mihály: Bodrog megyei „Szent György” helységek az 1520-22. évi tizedjegyzékek tükrében. A szarmaták kutatása Baja környékén - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 12. (Baja, 1965)

sortávolság valamivel nagyobb, mint a dézsmafizetők sorai kö­zött és a név is valamivel nagyobb betűkkel van írva. Csánki, akit csak a helységnevek érdekeltek, nyilván nem vette észre ezt a kis települést, mely Szabó benyomása szerint Száké­nak valamilyen filiációs települése lehetett, talán szt. György tiszteletére épített kápolnával. Jelen dolgozat álláspontja az, hogy Győrffy György, mű­vének25 700. és 707. oldalán az éppencsak megemlített Aranyán melletti „szentgyörgyi-birtokrész”, melyet Csánki b) pontja alatt közöl, azonos ezzel a IX. csoportbeli Szentgyörggyel, mely _1522. után, szinte az egész vidékkel együtt, eltűnik szemünk elől. Az ilyen kis filiációk, tálán másik falu tövében, egyébként is hamar el szoktak tűnni: felszívódnak vagy elnéptelenednek Érdekesség, hogy az eredeti tizedlajstrom éppen e IX. cso­portjában a Bácsszentgyörgy melletti „Baraczka (Baracska!)” Is szerepel, 7 jobbágyának nevével, mégpedig az összes tized­­féle jegyzékekben először és egyetlenszer. Végtelenül sajnála­tos tény, hogy a többi éppen e környékbeli tájnak nincs meg eredeti jobbágynevekkel teli lajstroma. Pedig a számadási jegyzékekben más dézsmakerületek is szerepelnek azokon kívül, melyeknek 1522-ből fennmaradt részletes dézsmajegyzékük. Sajnos, ezek közé esik éppen Bácsszentgyörgy tája is. Jelen dolgozat, címe szerint, a Csánkinál negyediknek kö­zölt (Nagy-) Szent-György várossal26 nem foglalkozhatik, mert a tized jegyzékekben erről egy szó sincs. Remélhető, hogy jelen tanulmány elérte kitűzött célját. Az pedig nem más, mint egy középkori helytörténeti kérdés tisz­tázása, nevezetesen, hogy a 4 Bodrog megyei Szent-György falu adatait hogyan lehetne elkülöníteni egymástól. Az 1520— 22-i tized jegyzék alapján és a korlátozottan rendelkezésre álló egyéb adatok segítségével talán sikerült rendet teremteni a korábbi helytörténeti irodalomban összekavart vonatkozó ada­tok között. 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom