Solymos Ede (szerk.): Oltványi Imre emlékkiállítás - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 6-7. (Baja, 1963)

Mert életének tán legbensőbb titka ez volt: ez a kifogyhatatlan energiájú, újra megfiatalító vitatkozó kedve, örökös tájékozódás a világ minden lényeges és szép dolgáról, a költők, művészek alkotásairól és a világ döntő politikai erőinek mérlegeléséről. így ismertem meg őt férfikora teljében, alkotóereje, bátor harci kelve leggazdagabb korszakában. Igaz, ez az időszak Európa és az egész világ borulatának, háborútól rettegésének komor időszaka volt. A hitlerizmus, fasizmus sötét győzelmeinek ideje ez, amikor annyi gyáva és tájékozatlan ember, politikai csoport áldozatul esett a fasizmus nézeteinek is, időszakos diadalainak is. Oltványi Imre sem öntudatában, sem erkölcsében nem engedett a fasizmusnak, bátran, majdnem azt mondom, hogy vígan szállt szembe a maga köreiben ezzel a politikai szemléletei és aljas hatalmi gyakorlatával. A kis dolgokban sem engedett, legjobb barátainak sem engedett, ha akár egy pillanatra is megtántorodtak. így ismertem meg harci kedvének, politikai és művészetpolitikai harcainak ebben a jelentős időszakában. S itt, a búcsúzás mindennél felelősebb, komoly pillanatában tanúságot tehetek mellette: életének egyetlen pillanatában sem tántorodott el erkölcsi, esztétikai, filozófiai és politikai elveinek rendszerétől. Igaz, néha jelentéktelen kis kérdéseken is összezördült barátaival, igaz, néha makacs és kizárólagos volt — ez is természetének heves és érzékeny erkölcsi határozottságából következett. Nem szerette az alkudozást, az elvtelen kompromisszumokat, megvetette a politika kis taktikai csalafintaságait, a politikát is csak a legmagasabb erkölcsi, logikai, esztétikai igények szerint bírálta el. S ezért volt minden művészeti, ideológiai és minden kis gyakorlati kérdésben heves, engesztelhetetlenül szigorú. Ezért szerettük mi barátai, ezért a szenvedélyes, férfias szigorért, ezért a heves, önmagát s barátait sem kímélő őszinteségéért, tiszta indulatáért. S ez a heves indulat, ez a magas minőségi igény, ez a szigor tartotta fiatalon, őrizte meg szinte élete utolsó percéig erejét, ez késztette új, meg új munkára. Idézzem életének megrendítő példáját? hogy már szinte vakon, a sorokat lupéval követve dolgozik, olvassa az európai irodalom új műveit, lelkesedik értük, s a nyugdíjas idő kényszerű nyugalmát sem vállalja, hanem szembefordulva betegségével, a szemére ereszkedő sötéttel, fordításokat vállal, dolgozik. S milyen terveit temettette el véle vakuló tekintete, a kegyetlen idő! Elég ha csak a nagy Munkácsy monográfiát említem, amelynek összegyűjtött minden kincsét, hatalmas tudományos eredményeit, pazarló gőggel osztotta szét. S mennyi terve, munkára való vágya, akarata volt még! Barátai, ismerősei vagyunk itt, nem kell idéznem életének e nehéz éveit, mindnyájan az erkölcsi és intellektuális erő tiszta példáját ismertük fel magatartásában, s ha most eltávozik is körünkből, ez a példa velünk marad, tovább formálja éle6