Solymos Ede: A Türr István Múzeum története és ismertetése - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 5. (Baja, 1958)

nak, külön a múzeumi gyűjteménynek és e cen kívül egy ügyvezető, aki az adminisztrációt intézte. A z ügyvezető lehetett valamelyik gyűjtemény kezelő is. Borsay halála után a Képtár kezelője továbbra is Miskolczy Ferenc maradt, a múzeumi gyűjteményé Bácskai János György tanár lett, az ügyvezető pedig Hódsághy Béla, aki azonban másfél év múlva Bajáról elkerülve, végleg megvált a múzeumtól. Ezután a felszabadulásig a vezetést Bácskai és Miskolczy, később Bárdos Ferenc tanár, ki egyben az addigra felszaporodott könyvanyag rendezését is végezte, látták el váltakozva, ahogy főfoglalkozásuk és egyéb körülmények éppen megengedték.

Ebben az időben kezdi Miskolczy a népviselet és a népművészet begyűjtését, mert látja, hogy a háborús idők ezen kulturális emlékeket rohamosan pusztítják.

A múzeum egyre szaporodó anyagának kicsi a meglevő helyiség. Két éves küzdelem után, 1942-ben a Haynald utca 18. számú házat jelölik ki a múzeum számára. A képtár helyén marad, a többi anyagot átszállítják és 1943. március 3-án meg is nyitják a nagyközönség előtt az új múzeumot.

1944 őszén a képtár és a múzeum két külön épületben van elhelyezve. •

Itt le is zárul a múzeum életének első szakasza. Láttuk, milyen küzdelmekbe került, csak a gyűjtés lehetőségének a megteremtése is. Ne gondoljuk azonban, hogy az eredményeket látva, az illetékesek minden támogatást meg is adtak. Ahogy a létrehozás nem a hivatalos szervek műve volt, hanem néhány ember ügyszeretetének és fanatizmusának gyümölcse, a fenntartás és fejlesztés is az ő érdemük. Borsay Jenő leveleiben számtalan példát találunk erre, álljon itt néhány mutatóban.

»Amidőn ezt a kulturális segélyt kérem múzeumunk részére — írja 1938-ban pénzt kérve a Közgazdasági Banktól — teszem ezt azon kényszerű okból, mivel a magas kormány által a város költségvetésében muzeális célra engedélyezett feltűnően csekély összeg — számszerűen évi 1200 pengő — alig elégséges a múzeum nagyon szerény keretek közt mozgó személyi és dologi kiadásainak fedezésére, a meglevő múzeum fejlesztésére, terjesztésére, de még csak a rendes felszerelésére sem nyújt módot.

Pedig a múzeum számára meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a felajánlott gyűjteményeket átvehesse és elhelyezhesse, mielőtt az adományozás tényét vissza nem vonják.«

A Tóth Kálmán Kaszinónak 1939-ben:

>-Nem hallgathatom el annak kijelentését, hogy mélységes fájdalom tölti el a városi kultúra önzetlen napszámosát, ha tapasztalni kénytelen, hogy többrendbeli beadványát a testvér kultúrintézmény még válaszfeleletre sem méltatja.«

IS