Solymos Ede: A Türr István Múzeum története és ismertetése - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 5. (Baja, 1958)
hiányát tapasztaltam a legfelsőbb intéző körben, a testi, a fizikai könynyeket alig-alig voltam képes elnyomni, hiszen 30 évi amateur archeológus múlt köt a Történelmi Társulathoz, melynek múzeumában külön »Borsay-gyűjtemény« címen kezelték társzekérrel beszállított értékes és érdekes leleteimet, kő-, bronz-, avarkori s egyéb régiségeimet, melyek mind az eddig kevésbé ismert Fölső-Bácskából származtak. Az intéző körök tendenciája a Történelmi Társulat beolvasztása az ezidőszerint megalakulásában vajúdó loth Kálmán szépmíves céhbe. Aki azonban azt az antagonizmust — mi a város és a vármegye között olyan szembetűnően áll fönt — ismeri, az előre tisztában lehet vele, mi sorsa lehet egy tisztán megyei kultúrintézménynek egy, a város elemeiből alakult társaság körén belül. A helyzetet jól illusztrálja az a páni rettegés, mely az alapítókat eltölti márcsak annak gondolatára is, hogy az alakuló gyűlésen a főispán mellé kit ültessenek jobbról-balról, alispánt-e,' vagy polgármestert-e? és kit illessen meg az első hozzászólás joga? Már ez az etiquette-kérdés fölbomlással fenyegeti a Baja-Bácskai kultúregyesület együttműködésének lehetőségét. Méltóságos Uram! Adva van egy megyei kultúrintézmény, a Történelmi Társulat, könyörögve kérem, vigyük annak ügyét diadalra! Legalázatosabb tiszteletem jelentése mellett maradtam Méltóságodnak mindenkorra legalázatosabb szolgája BORSAY JENŐ.« Hogy a Méltóságos Úr mit válaszolt, mit tett, azt nem tudjuk, de az eredményt igen. A Bácskai Újság 1937. január 23-án megjelent számában (tehát hat évvel később) arról írnak, hogy a most alakult Zombori Történelmi Társulat átvette az eddig lepecsételt gyűjteményt és tárgyalásokat kezdett a magyar kormánnyal, az ottani anyagnak szlávval való kicserélésének ügyében. A cikk így fejeződik be: »Amint látjuk, a közöny következtében komolyan fenyeget a veszély, hogy Bácsmegye elveszti az egykori Bácsmegyei Történelmi Társulat óriási értékeit. A Tárulat fölelevenítésének ideje most már halaszthatatlan, ha azt akarjuk, hogy ezek a műkincsek el ne vesszenek.« Sem a Társulatból, sem a cseréből nem lett semmi. Időközben, 1930-tól 1935-ig Borsay működésével párhuzamosan, de attól függetlenül, művészek és műbarátok kis csoportja több ízben összejött egy múzeum vagy »műveltségház» létrehozásáról tárgyalni. A vélemények nagyon eltérők voltak és eredményre nem vezettek. 1935-ben a bajai -származású Artinger (Oltványi) Imre, a budapesti Jelzálog és Hitelbank igazgatója, művészeti író, a »Magyar Művészet« című folyóirat szerkesztője itt járván, értesült a tervekről és a polgármesternek ígéretet tett, hogy amennyiben a város állandó kiállítási helyiséget biztosít, legalább 30—40 darabból álló modern képgyűjteményt hoz össze díjtalanul. Miskolczy Ferenc festőművész ugyanakkor vállalta, ll
