Solymos Ede: A Türr István Múzeum története és ismertetése - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 5. (Baja, 1958)
mel fordulok Méltóságodhoz, hogy azokat szíveskedjék azzal az ügyszeretettel, mellyel Bács-Bodrog vármegye mindennemű közérdekű, úgy gazdasági, mint kulturális ügyében mindenkor, legutóbb a folyó hóban megtartott megyei közgyűlésen is tanúsítani méltóztatott — átolvasni és ha azokból azt a meggyőződést méltóztatnék meríteni, hogy az ügy, melyért immár hat éve harcolok, igazságos, és méltánylást, pártfogást érdemlő, az esetben kérem, hogy közismert tekintélye minden súlyával méltóztassék melléállni és diadalra is segíteni. Frank elnök úr — ki a legmelegebb érdeklődéssel kíséri küzdelmemet, megígérte, hogy Méltóságoddal való legközelebbi összejövetele alkalmával — úgy hiszem május hó 6-án — élőszóval is megtárgyalja Méltóságoddal az ügyet. Bács-Bodrog vármegyében egy nem hagy, de lelkes gárda, mely azonban az idők '"folyarftán mind terebélyesebbé nőtte ki magát, 1883. május hó 11-én igen tiszteletreméltó célkitűzésekkel megalakította a Báes- Bodrogh Vármegyei Történelmi Társulatot, amely XXXIII. évfolyamban megjelent évkönyveiben a vármegye egyébként nehezen hozzáférhető történelmét — mert hiszen hiteles helyei a török hódoltsággal mind elpusztultak — a legmesszebbmenő lehetőségekig feltárta, múzeumában a vármegyére vonatkozó történelmi emlékeket, leleteket összegyűjtötte, egyszóval olyan tudományos munkát és ennek a munkának olyan, nagyszerű eredményeit produkálta, melyek a vidéki hasonló rokon intézmények között a legelső sorba helyezték. Ez a történelmi társulat az 1918. évi forradalmat követő megszállás alkalmával minden tartozékával a szerbek zsákmánya lett, ugyanakkor anélkül, hogy formálisan föloszlott volna, megszűnt működni. Szerény magam, mint ennek a társulatnak Baján élő egyetlen választmányi, egyben választott működő tagja, immár hatodik éve költögetem lethargikus álmából ezt a gazdátlanná vált társulatot. Nem tudok belenyugodni, hogy oly fényes múlt után dicstelenül és véletlenül múljék ki ez a jobb sorsot érdemlő intézmény. Az árvaszéki elnök úr utasított még március hóban, hogy tőle nyomban az alispán úrhoz menjek, ott adjam elő élőszóval, miket eddig jobbadán írásbelileg, ez ügyben. Nem tudtam bejutni az alispán úrhoz, a titkár utasított, járjak be többször, talán majd nyílik alkalom, mikor az alispán úr kevésbé lesz elfoglalva. Hiú reménység volh Folyó április hó 12-én azután emlékiratba foglaltam mindazt, mit fontosnak véltem a Törnelmi Társulat lábraállítása szempontjából, úgy vélekedve »scripta manent«, ha ma nem, hát holnap, vagy azután, majd csak kerül sor írásom elolvasására. Csalódtam: folyó hó 22-én 4 órai antichambreirozás után bebocsájtást nyertem az alispánhoz, ki beismerte, hogy nem jutott hozzá, hogy emlékiratomat elolvassa, hanem még aznap — április 22-én — kiadja a megyei levéltárnoknak, hogy tanulmányozza át és tegyen róla neki jelentést. A megyei levéltárnok — Frank elnök úr megállapítása— nem egy Rexa Dezső, amikor érdeklődtem napok múlva beadványom sorsáról, szintén azt vallotta be »még nem olvasta el, majd a jövő héten« és minden szavából kiérzett, hogy jelentése, melyet az alispánnak tenni fog, nem lesz kedvező. Ekkor fordultam Frank Mihály elnök úrhoz, ki utasított, hogy a legteljesebb discretio kérelmével — ezt ő saját részéről is hangsúlyozottan kéri — helyezzem a Történelmi Társulat vajúdós sorsát Méltóságos Uram kezeibe, mert csak Méltóságod egyedül képes az alispán úrnál ebben az ügyben eredménnyel interveniálni. Méltóztassék elhinni, sír a lelkem, amikor a megértésnek akkora 10
