Zalotay Elemér: Baja népe az őskortól a középkorig - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 3-4. (Baja, 1957)

12. A föld népének kialakulása

Azt mondhatná erre valaki, hogy nem egyéb ez egy újabb, meglepő nemzeti sovinizmusnál. Visszavinni a mai magyar nép eredetét a Kárpátmedencében egy egész évezreddel, s ezzel olyan előjogokat gyártani, amilyenekkel a germánok, szlávok, dakora­­mánok már előállottak, nem lehet más eposz-írásnál. Kinek van több joga ehhez a földhöz? Ez a mentalitás azonban már régen a múltté. Az objektív tények beszélnek, csak olvasni kell tudni belőlük. Láttuk, hogy az avar társadalom nem bizonyult ellent­­állónak, pedig a feltételek és körülmények nemcsak közel egye­­zőek, hanem kedvezőbbek is voltak. Ennek okát egy negatívum­ban kell látnunk. Az avar szervezkedés nem jutott még arra a fokra, amelyen kiformálódhatott volna benne a szükségszerű­ség felismerésének képessége, s így nem termelhette ki magából azt a forradalmárt, aki az adottságokhoz alkalmazkodva, népét beleilleszthette volna a környezetbe, s ennek erőforrásait bir­tokba tudta volna venni. Ha az avaroknak a kritikus pillanatban szintén lett volna. I. Istvánjuk, akkor a honfoglaló magyaroknak aligha lett volna olyan könnyű a dolguk. Ez nem heroizmus, a személyiségnek kultusza, mert az Istvánokat is a társadalmak termelik ki magukból. Függőségüket éppen az a negatívum iga­zolja, hogy az avaroknak nem volt ilyenük a szükséges pillanat­ban, később sem támadt, s így bizonyos, hogy társadalmuk meg­érett a pusztulásra. Nevezhetnők ezt értelmi felkészültségnek is, melynek teher­bírása nem állott egyenes arányban a reá váró feladatokkal. így a továbbiak során azt is mondhatjuk, hogy az avar népben lévő erővonalak sokkal halványabbak, hogysem tovább is jelentkez­nének, mint amilyen idő tartamára elégséges potenciával telítve volt. 12 A föld népének kialakulása Ha az avar bukás katasztrófája után újra a népesség össze­tételére vetünk egy pillantást, azt vesszük észre, hogy területünk már igen korán nem sorolható be egyik európai rassznak a kizá­rólagos elterjedése körébe. A keleti és középeurópai fajták igen nagy keveredési helye ez. Az így kialakult földet fedő néptakaró sajátságos színeket vesz fel és egyénivé válik. Ez egyéniség csak­nem ugyanolyan, mint amilyen a Kárpátmedence vonalán kívül alakul ki. Ez a populáció, mely most jelentkezik, nem képvisel 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom