Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 4. - Thorma János Múzeum könyvei 40. (Kiskunhalas, 2015)
Néprajz - Vavró Istvánné: Útszéli keresztek, szakrális szobrok Jánoshalmán és Kéleshalmán
520 Vavró Istvánná nevével, vagy a közeli tanya tulajdonosának nevével került be a köztudatba. Fordított eset is előfordul, amikor a dűlő vagy földrajzi hely a keresztről kapja a nevét. Ilyen például a Faddi Lukács dűlője. Az 1800-as évek második felében három jánoshalmi család azzal írta be a nevét Jánoshalma történetébe, hogy több keresztet állíttatott. Édes Imre, Kecskés János és Kováts József nevéhez kötődik a Szentháromság-szobor (1877), a Bajai úti Krisztus-kereszt (1882) és a régi kélesi úti kereszt (1883) létrehozása. Némely keresztet az idő vasfoga kikezdett, mások el is pusztultak. A hergevicai határban, a felsőszentiváni határidőn ledőlve, mintegy torzó, mementóként áll az Ignácz-kereszt pillérje. A kiserdei Klebelsberg-iskola és a harangláb mellett 1936-ban Ferenczi Ferenc és Galgóczi Viktória fakeresztet állíttatott. Az 1990-es években tönkrement, kidőlt, megsemmisült. Jánoshalmán, a Kórház utca 5-ös számú ház előtt egy 1854-ben állíttatott fakereszt állt, korpusszal, alatta kis Mária-szoborral. Rabb Antal alapította, ám az 1990-es években tönkrement: a ledőlt Krisztus-keresztnek már senki sem emel kalapot. Az elmúlt években Jánoshalmán Nagyidai Zsolt plébános négy kereszt felújítását szervezte meg. Megújult a Vas-kereszt, a Gatyás Krisztus, az Agócs-kereszt és a Bajai úti temetőben a Kecskés-kereszt. Kéleshalmán is történtek felújítások. A Csima körösztjét a Zadravecz család és a Dudás körösztjét a Juhász család újíttatta meg. Napjaink emberének is fontosak ezek a szakrális emlékek, megmentésükre szívesen hoznak anyagi áldozatot is. Vannak ugyanakkor emberek, akik vandál pusztítást végeznek, elviszik a korpuszt, a kerítést. Mégis, szerencsére többen vannak olyanok, akik meg akarják őrizni az utókornak ezeket a kereszteket, életünk útjelzőit. A keresztek számbavétele, kutatása során többször bejártam Jánoshalma történelmi határát. Felkerestem a létező kereszteket. Beszélgedem a keresztállító családok tagjaival, leszármazot- taival. Tájékozódtam a keresztgondozás módjáról, rendjéről. Meglepetéssel tapasztaltam, hogy a rendszeres kereszt-virágozásban milyen nagy szerepük van a férfiaknak. Köszönetét szeretnék mondani a segítségükért dr. Bárth János néprajzkutatónak, Nagyidai Zsoltnak, a Szent Anna Egyházközség plébánosának, Farkas Mihály gondnok úrnak és Lipák Andrea könyvtárosnak. Utoljára, de nem utolsó sorban férjemnek, Vavró Istvánnak a fényképek készítéséért és a helymeghatározási koordinátákért.
