Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 4. - Thorma János Múzeum könyvei 40. (Kiskunhalas, 2015)
Néprajz - Vavró Istvánné: Útszéli keresztek, szakrális szobrok Jánoshalmán és Kéleshalmán
HALASI MÚZEUM 4. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 140. évfordulójára 517 Útszéli keresztek, szakrális szobrok Jánoshalmán és Kéleshalmán Vavró Istvánné „Az ország útján fiigg, s a földre néz Arcán szelíd mosoly a szenvedés ” Juhász Gyula: A tápai Krisztus Az 1980-as évek végétől foglalkoztattak az útszéli Krisztus-keresztek, érdekelt a történetük, kik és mi célból állíttatták. Figyelemmel kísértem sorsukat. A kereszteket állíttató családok vagy utódaik régi történeteiből sok mindenre fény derült. A szájhagyomány a mai napig őrzi a legendákat, hogy az ősök milyen indítatásból állíttatták a kereszteket: fogadalomból, hálából, emlékeztetőül. Katolikus társadalomban a kereszt mindig nagyon fontos szerepet töltött be a hívő ember életében: a legfontosabb keresztény szimbólumnak számított. Útszéli kereszteket általában magánemberek, családok, házaspárok, ritkán egyházak is állíttattak. A feliratokon gyakran szerepel az „Emlékezz” szó, az arra járókat emlékeztetve Jézus Krisztus kínszenvedésére. Az emberek kellő tisztelettel viszonyultak a feszületekhez. Vallásos családokban a gyerekeket annak tiszteletére nevelték. Krisztus-kereszt előtt elhaladva keresztet vetettek, a férfiak a kalapjukat is megemelték. A XIX. században a kalocsai egyházmegye elvárta a keresztállíttatóktól, hogy annak fenntartására alapítványt hozzanak létre. A XX. században ez a követelmény már nem volt jellemző. A keresztek rendben tartását, állaguk megóvósát az állíttató családok tagjai vagy leszármazottai végezték. Ha már kihalt a család, akkor a környékbeliek ápolják és virágozzák azokat. A Krisztus-keresztek felállítási helye változó. Találkozunk velük utak mentén, faluhatárt jelző utakon, útkereszteződésben, településen belül házak előtt, templomok és temetők környékén. Láthatunk erdőszélen, szőlőföld sarkán, szántóföld szélén, tanyai iskolák mellett, dűlőuta- kon. A tanyavilágban fontos útjelzők, tájékozódási pontok voltak. A közösség által adott nevük földrajzi névként élt. A vallási életben betöltött szerepüket jól szemlélteti az alábbi két példa. Az 1950-es években a hergevicai eperfás úti keresztnél (amely közel volt az iskolához és kis kápolna is épült mellé) misét celebráltak, elsőáldozást végeztek, és úmapi körmenetet is tartottak. Növelte a Krisztus-kereszt jelentőségét, szerepét, ha a búcsújárás útvonalába esett, mert a búcsúsok rendszeresen megálltak és imádkoztak előtte. Ilyen megállóhelynek számított a búcsújárók számára a kéleshalmi bekötőút elején álló Pupi körösztje is. A keresztek többféle anyagból készülhettek: kőből, homokkőből, kovácsoltvasból és fából. A korpusz anyaga lehetett: kő, homokkő, öntöttvas és vaslemez. A vaslemezből kivágott „pléh” Krisztusokat szokás színesre festeni, és részleteiben kidolgozni: hajjal, szakállal és töviskoronával ábrázolni. A kereszteket kerítésekkel vették körül védelmi céllal. Előfordul, hogy félköríves tetővel zárták a kereszt felső részét. Ilyen a kéleshalmi Pupi körösztje is. Alumínium lemezből készült, fehérhímzésre emlékeztető „lukba cakknis” motívumokkal díszített. Hazánkban is nagy hagyománya van a Mária-tiszteletnek, ennek tudható be, hogy szinte minden kereszten a korpusz alatt Mária-szobrot helyeztek el. Az útszéli keresztek elnevezése nem minden esetben az állíttató család nevéből formálódott. Volt, amikor a terület földrajzi
