Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 4. - Thorma János Múzeum könyvei 40. (Kiskunhalas, 2015)
Néprajz - Gyarmati Andrea: Kiskunhalas és környéke viseletei 1850–1950
Kiskunhalas és környéke viseletéi 1850-1950 501 ruhadarab volt." A lenge magyar viselethez, főleg nyáron és elsősorban a szegények, sokáig ragaszkodtak, még 1940 körül is hordták. Halason a lenge magyar virágkorában, a 19. század második harmadában, már a posztóöltözetek is megjelentek és egyre inkább elterjedtek, hosszú ideig egymás mellett éltek. (26. kép) A posztóból készült ruhákat általában télen és ünnepeken viselték, melyeket a helybeli vékonyszabók, magyarszabók készítették, és a parasztpolgári viselet elmaradhatatlan darabjaivá váltak. Megjelenési formájuk, szabásmódjuk és főként díszítésük hosszú ideig őrizte a régi magyaros ruha, a mente-dolmány-nadrág együttes jellemző vonásait, kiegészülve a derékig érő, ujjatlan dolmánnyal (kismándli, lajbi). (27. kép) A módos parasztlegények és a pásztorok három gombsorral díszített kislajbija a rangot és a gazdagságot j elentette.12 Gyenizse László visszaemlékezésében elmondja, hogy a férfiak régen csak télen viseltek nadrágot, nyáron gatyába jártak. A nadrágok kétféle szabásúak voltak; parasztos-polgári és a pásztori. A parasztosokat magyar csizmanadrágnak hívták, a pásztoriakat rajthúzlinak. Mindkettő szíjjáratos, elöl ellenzős nadrág volt. Az ünnepi nadrág szárának felső részét a párkánytól lefele és oldalvarrását vitézkötés és zsinórdísz díszítette. A hétköznapi nadrágok nem mindig posztóból készültek, hanem házilag szőtt zsákvászonból. A pásztoros nadrág, a rajthúzli szabása abban különbözött, hogy térden aluli része bővebb volt, s itt nem volt összevarrva, csak összegombolva. A bokáig érő nadrágszárat, mivel bő volt, a csizmán kívül hordták.13 (28. kép) A nadrág-mellény-posztóujjas együtteseken a 19-20. század fordulójától kezdve egyre több polgárias és németes elem tűnik fel. A kabátoknál változtak a gallérformák, megjelentek a zsebek. A mellények szabásában a „v” nyakú kivágás figyelhető meg, míg a nadrágokon a rejtett gombolású slicc váltotta fel az ellenzőt. (29. kép) Az első világháború után terjedt el egy újfajta csizmanadrág, a bricsesznadrág, mely igen népszerű lett a férfiak körében, egészen az 1950-es évekig hordták. A földbirtokosoktól és a gazdatisztektől vették át a parasztgazdák. Ezek a nadrágok fekete posztóból, szövetből készültek. A combrészen bővebbre, a csizma felett elálló félkörívvel, a lábszáron pedig szűkre szabták. Elöl gombolódott, csizmával viselték. (30. kép) A nadrágviselésben a pantalló — mint a polgári viselet egyik eleme - csak az 1930-as évektől vált általánossá. 14 (31. kép) A férfiak legértékesebb és legtartósabb ruhadarabja volt a suba, melyet szücsmesterek készítettek magyar birkabőrből. Ezek a subák változó bőségűek voltak, a megrendelő igényei szerint készülhettek 5, de akár 16 bőrből is. Az ünneplőre valókat irharátétekkel és hímzésekkel gazdagon díszítették, a hétköznapiakat nem cifrázták. A suba nélkülözhetetlen viselete volt a pásztor és a kocsin utazó embereknek.15 (33. kép) A másik ruhadarab a szűr, melyet szürposztóból szabták ki és varrták meg a szűrszabó mesterek. Halason a hajtott elejű, kapagallérú, kétujjú szűrök voltak használatban. (32. kép) Kétféle szűrt szabtak: a pásztorit és a parasztit. A pásztornak való szűr ujja vége gömbölyű alakra volt bevarrva, ebbe különféle dolgokat tároltak. A parasztok által használtaknak az ujja vége nyitott volt, ezt kabátszerűen fel lehetett venni, s lehetett benne dolgozni.16 A paraszti viseletét kiegészítette még a télen és nyáron egyaránt viselt nyakravaló, mely egy arasznyi széles és két rőf hosszú fekete selyemből, vagy vékony szövetből készült. Ezt a nyak köré tekerték és az áll alatt lapos csomóra kötötték. Két ága alul rojtos volt, a mell közepéig ért.17 A 19. század közepén még hordták a kun süveget, majd a parasztok és a pásztorok is kalapot viseltek. A kalaposok által készített fekete gyapjúkalapok kétfélék lehettek: a parasztok számá
