Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 4. - Thorma János Múzeum könyvei 40. (Kiskunhalas, 2015)
Történelem - Gyarmati Andrea: Kiskunhalasi ipari szövetkezetek
412 Gyarmati Andrea 1964-ben a szövetkezet elnyerte az OKISZ által meghirdetett „Szövetkezeti Ipar 1964. évi legszebb terméke” versenyt a Halas címeres csipketerítővei.66 Két évvel később a mai Árpád utca 19. szám alatti ingatlant vásárolták meg, ahol 1968-tól torontáli szőnyegszövő részleget alakítottak ki. 1967-re a 65 állandó és 400 bedolgozó közül csupán tizenketten foglalkoztak csipkevarrással. A szövetkezet jövedelmének fő forrása a gyermek-felsőruházat és egyéb kézimunkák készítéséből származott.67 1969-re igen széles termelési ágak jellemzik a szövetkezetét: export és belföldi gyermekruha, export és belföldi kézimunka, norvég kesztyükötés, háztartási kötéláru, torontál szőnyegszövés és természetesen a halasi csipke varrása.68 Az 1970-es években a szabad női munkaerőt foglalkoztató szövetkezet bedolgozóit felszívta az idetelepült kötöttáru gyár, ill. Jánoshalmán a finomposztó vállalat kihelyezett részlege. A szövött árut, az igényes kézimunkát felváltották a Nyugat-Európába szállított, bérmunkába készített termékek. A szövetkezet így kezdte visszafejleszteni tevékenységét.69 A gondok ellenére 1974-ben elnyerték a Kiváló Szövetkezet címet, majd a következő évben a Háziipari Szövetkezet vándorzászlaját. Eközben a szövetkezet csipkeágazata mélypontra került, csak négyen foglalkoztak csipkevarrással. 1976-ban, az új vezetésnek köszönhetően - Oláh Györgyné lett az elnök - a Népszabadság decemberi száma már 16 csipkevarrót említ.70 Az 1980-as évek erőfeszítésének köszönhetően sikeresek lettek, több országos és külföldi kiállításon mutatkoztak be a halasi csipkével.71 Azonban a csipkevarrás sikeressége ellenére a háziipari szövetkezet az 1980-as évek végére a felszámolás határára jutott.72 A rendszerváltást követően a Kiskunhalasi Háziipari Szövetkezet megszűnésével egy időre gazdátlanná váló csipkeház ügyét a város vette a kezébe, létrehozva 1996-ban az azóta is működő Halasi Csipke Alapítványt.73 Elnökök: Bérezés Emőné (1952-1955), Reile Gézáné (I955-1962)74, Bodrogi István (1962-1973), Maglódi László (1973-1974),75 Oláh Györgyné (1975-1986) Mrazek Tibor (1986-1990)76 A szövetkezetek elsősorban a dolgozók megélhetését biztosították, ugyanakkor lehetőséget nyújtottak a kulturális és sport tevékenységre is, melyet a szövetkezeti, ill. a nőbizottságok szerveztek. A legfőbb szervezők, kiknek nevét meg kell említeni, a Fa- és Építőipari Szövetkezetből: Lalia András, dr. Király Benő, Bozó István, Bakos László, Karai Lajos, Tóth János, Dékány Mihály, Bugyi Lászlóné, Jáger József stb. Munkájukat a többi szövetkezetből is segítették, mint például a cipész szövetkezetből Kiss Sándor, a ruhaipari szövetkezetből Kiss Dezső majd Kiss Vencel, a szolgáltató szövetkezetből Viziák József majd Juhász Kálmán, a háziipari szövetkezettől Balog Sándomé.77 A halasi ipari szövetkezetek tagjai alkották az Iparos Dalkart, ami később a Kiskunhalasi Szövetkezeti Bizottság Erkel Ferenc Vegyes Kórusa nevet vette fel. Rendszeresen szerepeltek a különböző városi rendezvényeken, ill. az országos kórustalálkozókon. Ezen kívül számos más kulturális rendezvény megszervezése is kapcsolódik a szövetkezetekhez. A szövetkezetek a kezdetektől támogatták az 1953. máj. 1-jén megalakult Spartacus Sportegyesületet78 és a tömegsportot. A dolgozók közül sokan sportoltak, illetve többen lelkesen szervezték a szövetkezet sporteseményeit.79 A szövetkezeteken belül alakult szocialista brigádok tagjai társadalmi munkát végeztek, szakmai továbbképzéseken fejlesztették tudásukat, segítették az ipari tanulókat, közös kirándulásokon, kulturális- és sporteseményeken vettek részt, illetve az egyes családi ünnepeket is közösen ünnepelték meg.
