Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 4. - Thorma János Múzeum könyvei 40. (Kiskunhalas, 2015)
Régészet - V. Székely György: A kiskunmajsai–alsóbodoglári 15. századi kincslelet éremanyag
A kiskunmajsa-alsóbodoglári 15. századi kincslelet éremanyaga 199 pedig 0,51 g. A pénzezüst finomsága combustio quinta, azaz 0,800. Az ugyancsak Belházy vizsgálataira hivatkozó Pohl szerint a dénár finomsága nem 121’, hanem csak 8" latos. Szerinte ezzel magyarázható, hogy az aranyforint dénárárfolyama 1407-ig 100-ról már 160-ra emelkedett.40 A Zsigmond király pénzrendszerét bemutató táblázatában a hosszú keresztes dénárnál 0,51 g átlagsúly, 0,408 g színsúly és 9 latos finomság olvasható.41 Huszár Lajos a Sopron pénzforgalmát feldolgozó, 1971-ben megjelent tanulmányában részben saját korábbi, részben Pohl véleményét összefoglalva ismét arra az álláspontra jutott, hogy az 1427. évi rendelet a C.12L, H.576. dénárra vonatkozik, miszerint 1 budai márka (0,900-as) finomságú ezüstből 600 db készült, tehát a dénár elméleti színsúlya 0,408 g. Mivel azonban az átlagsúly 0,51 g, ezért a dénárok finomsága a valóságban csak 0,800-as.42 Ugyanakkor Huszár az 1979-ben megjelent katalógusának bevezető tanulmányában már azt írta Zsigmond első két dénárjának pénzlábáról, hogy egy márka 0,582 finomságú budai márka ezüstből 600 dénárt vertek, melyek átlagsúlya 0,51 g.43 Engel Pál a 14. századi magyar pénztörténet kérdéseivel foglalkozó tanulmányában röviden érintette az 1390-ben bevezetett új dénár értékviszonyait is. Konkrét számadatok nélkül csupán az egykorú okleveles adatokra hivatkozva annyit jegyzett meg, hogy a szokatlanul nagy értékű új dénárból száz ért egy aranyforintot, öt egy cseh garast és ezüstértéke a bardus másfélszerese volt, valamint értékben a szerecsen dénárral egyezett meg.44 Ulrich Attila a Zsigmond-kori pénzügyeket és pénzforgalmat összefoglaló tanulmányában a C.121., H.576., azaz a hosszú keresztes dénár pénzlábával kapcsolatban lényegében Pohl Artúr cikkére és az abban közölt adatokra hivatkozik.45 Gyöngyössy Márton a késő középkori magyar pénzgazdálkodást és monetáris politikát feldolgozó monográfiájában a fent említett dénárral kapcsolatban ugyancsak Schulek Alfréd és Pohl Artúr már többször idézett adatait említi.40 A hosszú keresztes dénár a maga korában viszonylag jó pénznek számított. Értékét azonban a több évtizedes forgalmi ideje alatt nem tudta mindvégig megőrizni. Míg kezdetben 100 dénár ért egy aranyforintot, addig 1415-ben már 150 dénárt számítottak egy aranyforintra,47 de korábban még a 160 dénáros átváltási arány is előfordult.48 Csaknem négy évtizedes forgalmi ideje alatt a hosszú keresztes dénárt mintegy tucatnyi verdében több mint félszáz verdejeggyel készítették. Pohl Artúr szerint verdejegyeket az első időszakban pontokból és egyéb jelekből (csillag, félhold, rozetta stb.), valamint ezek különféle kombinációjából állították össze, majd később megjelentek a hátlapi címer fölé, míg végül az előlapi kettős kereszt szárai körül elhelyezett betűk.49 Ezek valószínűleg a verdehely nevére utalnak, de ez a feltételezés még nem teljesen bizonyított. Az alsóbodoglári leletben 285 hosszú keresztes dénár volt, csaknem 30 változatban. A megfigyelt verdejegyek alapján a lelet dénárjai valószínűleg lefedik a teljes forgalmi időt, bár ezen belül időrendi csoportosítást ma még lehetetlen elvégezni. Csupán néhány esetben lehet megkísérelni egyes verdejegyek alapján azok kibocsátási idejét hozzávetőlegesen megállapítani. A mindennapi falusi és városi pénzforgalom számára Zsigmond korában új címletű aprópénzek jelentek meg. Ezek egyike a parvus vagy fillér nevű kispénz volt,50 amely a rövid és a hosszú keresztes dénárral párhuzamosan, 1387 és 1427 között több verdében készült és óriási mennyiségben került forgalomba.51 A parvus előlapján négyes osztású címerpajzs látható, felül és kétoldalt az S-R-V betűkkel (= Sigismundus Rex Vngariae), hátlapján egyenkarú kereszt, sarkaiban egy-egy nyitott koronával. Lényegében tehát a parvus a dénár éremképének felelt meg, de mégsem féldénár (obulus) volt, hanem a dénár 1/3-ának értékét kitevő kispénz, azaz harmaddénár.
