Hagy Czirok László: Lótartás a Kiskunságon - Thorma János Múzeum könyvei 39. (Kiskunhalas, 2015)
9. A lovak felhasználása, haszonvételek, szerszámok
Lószerszámok A lovak kocsi elé vagy igába fogásához kellenek a lószerszámok, melyek száz esztendővel ezelőtt kendervászonból, azóta bőranyagból készülnek s a szíj jártó mesterek készítgetik, megrendelésre vagy a saját ízlésük szerint, s azok jó részét országos vásárokon árusítják. Vannak és voltak egészen egyszerű lószerszámok, de a régmúlt időkben is akadtak, cifrább pompásabb készítésű, sőt sallangokkal feldíszített lószerszámok is. Utóbbiakkal csak a módosabb vagy kényeskedő gazdálkodók dicsekedhettek és dicsekedhetnek máig is, mégpedig egyre többen és többen. A szíjjártók — ha a megrendelő gazda bőkezűbb volt vagy pompásabb szerszámot óhajtott -, a maguk jobb ízlését és tudását is beléadták a munkájukba. Mivel régi, kendervászonból készült lószerszámot szerezni, ma már még a múzeum számára se tudtunk, az ilyen lószerszámokról az öregek magyarázatai után csak annyit mondunk, hogy azok mindegyike igen egyszerű volt, s alig akadt néhány gazda, aki ebben is válogatósabb volt. Az ilyeneknek a lovak is különbek, gondozot- tabbak voltak a másikénál. Az 1860-70-es évektől kezdődően a bőranyagból, szíjjazatokból készült lószerszámok az ún. kenderhámokat egyre inkább kiszorították. Körülbelül a századforduló idejétől tájegységünkön, ilyenek már egyáltalán nem léteznek. Hogy a bőranyagból készült lószerszámokat mely időtől fogva használja a Kiskunság népe, azt ma már megállapítani nem tudtam. Erre vonatkozólag a levéltárakban sem találtam adatokat. így találgatásokba nem is bocsátkozom. Általában két lovat fogtak kocsiba vagy az eke elé, de ritkán megtörtént, hogy hármat, pl. ,hogy könnyebb legyen a teher vagy a szántás. A négyes fogatokon való parádézás nem volt szokás, de a gazdag urak ünnepélyes vagy más alkalommal is megcselekedték ezt. A XIX. század középső idején a halasi Gózon és Seny urak messzi barmaikat is négylovas kocsikon mérték fel. A Bibó urak még a századforduló táján is négylovas hintáikon parádéztak. Bibó Dénes az 1920-as években is még négyes fogatán vitette a városunkba érkező püspököt. A szénavontatók petrencehordó rudakon csúsztatása (vontatása) két lóval történt, de ez a szokás a századforduló óta elveszettnek tekinthető. A cséplőgéphúzatásokhoz, hat-nyolc ló is kellett, kivált a homokosabb utakon, tarlókon, de már a lovakat, kivált a XX. század közepe óta a traktorok helyettesítik. A lovak munkába állításához szerszámok kellettek melyek kocsikázáshoz, szán- kázáshoz, fuvarozáshoz, úgy a szántás és más földmívelő munkákhoz is legalább nagyjából egyezően készültek. Az uraknak és a módosabb, büszkébb parasztoknak ünnepélyesebb alkalmakra készült lószerszámjaik is voltak. Voltak tehát közönséges (egyszerű) és pompásabb kiállítású lószerszámok is, éspedig a századforduló idejétől egyre nagyobb arányban. A lószerszámok formáit és méreteit megpróbálom az alábbiakban ismertetni. Szomszédom Szentpétery Balázs régebbi lószerszámait fogom alapul venni, mely70
