Hagy Czirok László: Lótartás a Kiskunságon - Thorma János Múzeum könyvei 39. (Kiskunhalas, 2015)
1. Történelmi nyomok
1. TÖRTÉNELMI NYOMOK Régi kútfők s a magyar történetírás is magyarázzák, hogy a XIII. századtól kezdve a hazánkban letelepedő kunok vitéz, lovas nép volt, s a régi nomád, pásztor- kodó életükből csak századok múlva, apránként következtek ki, s barátkoztak meg a földmíveléssel. A kunok lóra termettsége, lovaik iránti nagy szeretetük a legutóbbi időkig figyelemmel kísérhető volt. A régi lovas sírok is erről tanúskodnak. A kunok mindent elsöprő lovasrohamai döntötték el a dürnkruti csatát (II. morvamezei csata 1278, Dürnkrut, Ausztria) Habsburg Rudolf javára, s ezzel megvetették alapját a Habsburgok századokig tartó, világra szóló uralmának. Talán Mohácsnál is ott küzdöttek a kunok, mert a véres kard körülhordozása mindenfelé a szálló igévé lett mondás: „Menjen a király kedves kunjaival” járta. Bocskai hajdúihoz is felsorakoztak a kunok, kunságiak (a Kiskunságból és a Nagykunságból valók), s a vitéz ezeres kapitányaikról, a halasi Bődi Andrásról és Halasi Fekete Péterről történetíróink is megemlékeztek. A kuruc háborúk idején is zászlók alá álltak a kunok, s kiváltságaik ellenére Rákóczy zászlaja alatt vitézkedtek. Halas város — mint a város I. számú jegyzőkönyvében olvashatjuk — maga egy lovas századot áhított a piros-fehér színű zászlók alá, saját költségén.1 Ott voltak a kunok a kis és nagy burkus háborúk (1740—1748 osztrák örökösödési háború, 1756-1763 hétéves háború) vérrel itatott mezein.2 A napóleoni háborúk idején a verbuválásokkal összeszedett lovassági erők között is ott vitézkedtek a kunok Austerlitznél, Wagramnál és számos más ütközetben, így Lipcsénél is, a „népek csatájában”. Részt vettek a kun lovasok a francia erők ellen vívott győri csatában is (1809. június 14.). Melyről gyermekkoromban még beszélgettek az öregek. „Retirálj, retirálj, Komáromig meg se állj!” A halasi felkelők, Paprika János és társai nagyszerű helytállásukért legfelsőbb elismerést nyertek.3 Szabadságharcuk idején a Kiskun Kerületében „szabad lovas csapatot” verbuváltak. Jól verekedtek a délvidéki harcokban. Ott voltak Szenttamás győzelmes bevételénél, majd a kaponyai csárdánál más honvéd erők segítségével vívott győzelmes csatával a szorongatott Szabadkát is megmentették.4 Nem csak pusztáink szabad téréin, hanem a haza védelmében is mindig örömmel ült lóra a kun ember. Még Rózsa Sándor szabad csapatában a „puszták fiai” között is ott találjuk a kunokat, kiknek sűreje valóban a nevesebb, bátrabb, pászto- ros emberből került ki. „Ostorosok”-nak nevezték őket akkoriban, de ostoraik mellett ott szorongatták árkányaikat is, melyekkel sok tokost lerántottak a lóról. Szűr József halasi pásztorember valahogyan osztrák fogságba került, s Aradon a Liliom utcában őrizték - egy magas kőfallal kerített helyen — több fogolytársával, de 5
