Hagy Czirok László: Lótartás a Kiskunságon - Thorma János Múzeum könyvei 39. (Kiskunhalas, 2015)

12. A lovak hűsége, lelkisége és tájékozódó képessége

rajcsúrban (az önkényuralom idején) a polák katonák; gyakorlatoztak a halasi vásártéren.

Csikó lett a Hóka, lapdá^ott a fejével,

Vista hú^ta száját mind a két kefével,

De a Hóka vitte, be a svadron kö%é;

A. sok svali^ér őt bámulni nem gyó\e.

A cseh tisztek meg „Kossuth-betyárok” nézték, s kegyetlenül elverték úgy, hogy:

Gyalog vehette ő ha%a paripáját;

Pálinkás ruhával raggatták be hátát.

A lovak bosszúvágyára jellemző az alábbi eset: „Fekete lovamnak nagyon dús sörénye volt — beszélte Sas Gergely, volt 7-es huszár. Bármennyire iparkodtam naponként kitisztítani, a lóvizitökön mindig hibát talált benne a kapitányunk, mert nem tudtam a korpától teljesen kitisztítani. Mennél jobban kezeltem, annál jobban látszott a sörényén a korpa. Sokat gondolkoztam, hogy miképpen szabaduljak meg a szekírozástól. A kapitány úr lova az istállóban az enyém mellé volt kötve állandóan. Egyszer a kapitány úr elment lovagolni, a tiszti köpenyét, sapkáját otthagyta a nyeregállványon. Mikor nem volt a közelemben senki, a köpenyegét hirtelen magamra terítettem, a tiszti sapkát a fejemre, s bementem a ló fejéhez. Egy gombostűvel gyorsan beleszurkáltam a lovam sörénye közé. Erre a ló elkezdett ágaskodni, én meg hirtelen otthagytam, s a köpenyt és sapkát visszatettem a helyére. Ezután a piros sapkámat tettem a fejemre, visszamentem a lovamhoz, s a sörényét elkezdtem kefélni. A ló visszanézett, megismert, s állta a kefélést nyugodtan. Másnap ezt az egész mókát újból megismételtem. Újra beleszurkáltam a tűvel a sörénye közé. Még jobban megvadult, mint az előző napon. Hirtelen megint letettem a köpenyt, sapkát, s fejembe tettem a piros sapkát, bementem hozzá, kezdtem kefélgetni. Barátságosan megveregettem a nyakát, mintha mi sem történt volna, tovább kefélgettem a sörényét. Jött a vasárnapi lóvizit. Kivezettem a lovat; a kapitány úr arra tartott, hogy majd megnézi a lovam sörényét. Mikor a ló meglátta, fölágaskodott, még engem is fölemelt a földről, aztán elkezdett irgalmatlanul rugdalózni, ágaskodni. Erre a kapitányom parancsolta, hogy vezessem be a lovamat az istállóba. Közben az őrmesternek azt mondta: — Ez a gazember valamit csinált a lóval. Bevezettem a lovamat a helyére, s megkötöttem. Lóvizit után a kapitány bejött az istállóba, s parancsolta, hogy keféljem a ló sörényét. Odamentem a lóhoz, szóltam neki. Rám nézett s nyugodtan állta a kefélést. Erre a kapitány a másik ló mellett be akart jönni oda, de mikor a lovam a kapitányt a köpenyben, sapkában meglátta, velem se törődött, hanem elkezdett ágaskodni, rugdalózni. így menekültem meg a további szekírozá- soktól. A későbbi lóviziteken mindig elkerült a kapitány.”

133