Juhász Antal: A Halasi puszták az 1870-es években - Thorma János Múzeum könyvei 38. (Kiskunhalas, 2013)
Bevezetés
tálló, 26 tanyán volt juhszín és számos gazdaságban tejes pince, ami jelentős fejős juhászairól tanúskodik.7 A Jászkun Kerület és a városi elöljáróság tiltotta a gazdák tanyáikra költözését. A tilalom indoka valamennyi alföldi tanyás településen az volt, hogy a kinnlakó birtokosok kivonják magukat a katonai beszállásolás és a közterhek viselése alól. A megismételt tilalmak után 1808-ban a tanács összeíratta a „pusztákon kint lakó Redemptus vagy Concivilitással és Házzal, Sző Hővel bíró Irredemptus „lakosokat.816 redemptus birtokos a „maga tanyáján lakott”, 6 redemptus és 8 irredemptus tanyáján haszonbérlőt, 5 tanyán polgárjoggal bíró lakost találtak. Két évvel később ismét összeírták a tanyán lakókat: akkor már 19 „maga tanyáján” lakó halasi polgárt vettek számba és közülük 13 korábban is ott lakott. A városi tanács 1824-ben, a mezei gazdálkodás érdekeire tekintettel engedményeket tett: 1., „...a mely házi Gazdának feleséges és vélle egy kenyéren lévő fiai volnának, azok közül egy állandóan is és feleségével eggyütt a Tanyán lakhat” - azzal a feltétellel, hogy iskolás korú gyermekei „idehaza”, vagyis a városban iskolába járnak. 2., Azoknak a gazdáknak és árendásoknak, akik „a nyári munka idején feleségeikkel eggyütt a gazdaságban kint lenni akarnának,” június, július, augusztus hónapra megengedték a kinnlakást - azzal a kikötéssel, hogy városi házuknál lakót tartsanak, aki közszolgálatra kirendelhető és a három hónap elteltével „állandó lakásul” a városra hazaköltöznek. 3., A tanács figyelembe vette, hogy „némely Lakosnak vagy Árendásnak a Városon háza nints, vagy ha volt is, eladta és a fellyebbi esztendők alatt a Tanyájára vette ki magát.” Nekik szintén csak a nyári hónapokra engedélyezte a kinnlakást és kötelezte őket „vagy házat szerezzenek, vagy pedig zsellérségbe (értsd: más házában) lakjanak.9 Azonos, vagy hasonló rendszabályokkal korlátozták a gazdák tanyákra költözését más alföldi városok is. Ugyanakkor a halasi tanács tudomásul vette és engedte, hogy a gazdacselédek állandóan a birtokosok tanyáin tartózkodjanak. 1832-ben a tanács megismételte a gazdák nyári hónapokban való kinnlakását megengedő határozatát, ami úgy értékelhető, hogy az élet igazolta a döntés helyességét. Megállapították, hogy „a Tanyai lakó vagy Kertész név alatt kint tartózkodó s inkább Tanya pásztorokat az állandó kint lakástól el tiltatni nem lehetne.”10 A forrásokból látható, hogy a kertészek jelenlétére a gazdatanyákon, az ott tartott jószágállomány őrzése és gondozása végett föltétlenül szükség volt. 1810-ben a város határában 229 szállási kéményes házat, 1832-ben 369 házat vettek számba. A redemptus-birtokok az örökösödés révén egyre aprózódtak és a férfi utódok tanyát építettek örökrészükre. Kisebb birtokú gazdák nem tudtak vagy nem is akartak kertészt vagy más cselédet fogadni, hanem maguk költöztek ki tanyájukra. Ez számottevően gyarapította az állandóan tanyán élő lakosságot. 1853-ban a Jászkun Kerület összeíratta a tanyákat és az ott lakó férfiakat. Följegyezték a férfiak nevét, társadalmi státusát illetőleg foglalkozását, vallását, gyakran életkorát is. Megkülönböztettek földbirtokos gazdát, földműves haszonbérlőt (árendást), lakó kertészt, pásztorokat, iparűző kézműveseket, csőszöket és iccéseket.11 A 6
