Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig - Thorma János Múzeum könyvei 37. (Kiskunhalas, 2012)

Thorma János Naplójából - Réti István-Thorma János: A művészeti nevelésről

tartózkodhassék, ahol neki tetszik. Mehessen vele külföldre, bárhová, de ha művészi vágya, céljai és temperamentuma valamely magyar vidéket, Szegedet vagy Debrecent, avagy akár a Dunántúl, a Kárpátok vagy Erdély bármely vidékét tűzné ki tanulmánya és működése helyévé és tárgyává, mehessen oda, s dolgozhassák ott.

Hiba volna a nagydíjból kizárólag „Párizsi-díj”-at csinálnunk. Egy művésznek megadni mindazt, ami kiképzésének éppen legmagasabb követelményeit képezi, Párizs egymaga elégtelen. Maguk a franciák sem mellőzték soha a művészetek őshazáját, Olaszországot, miképp tehetnők mi? Olaszországba az utat igenis Párizson, mint egy hozzánk közelebb fekvő művészet főállomásán keresztül kell megtennünk, de ott megállapodnunk oktalan lenne.

Mint iskola, Párizs ma már nem az, amelyből az a nagy, életteljes és életet keltő francia művészet erejét szíttá. Aki a még ezelőtt csak tíz évvel uralkodó szellemet, törekvéseket és elveket összehasonlítja a mai viszonyokkal, csodálkozva tapasztalja már a nagy változást. A francia művészet nagy alakjai meghaltak; műveik legjobbjai szétszórva a világban a tegnap fényét mutatják: törekvéseik és hitvallásuk már a műtörténelemé. Párizsban ma művészeti divatok járják, rafinált, finom, mesterséges művészet, melynek gyökere az előző nagyok művészetében és nem a természetben van. Ez út csak lefelé visz.

Különben is, azok az eszmék, elvek, melyek a francia művészetet naggyá tevék, ma már az egész világéi. Az összes művelt nemzetek művészetében egyaránt érvényesülnek. A francia iskola tanítási elve a rajz és a színek helyes megfigyelésén alapult, és ma ezen művészi alap a természet szigorú tanulmányozása által megszerezhető bárhol, Budapesten éppúgy, mint Párizsban. Aki a „Nagydíj”-at elnyerte, annak már ezen alapvető iskolán túl kell lennie, és törekvése már csak az lehet, hogy látkörének szélesbítése által a művészi képzettség legmagasabb fokára emelkedjék.

Ekkor már a modern francia művészet produktumai nem elegendők, de szükséges a művészi alkotások összessége, hogy kifejlődjék és öntudatra jusson bennük az a mély érzés, mely kortól és nemzeti jellegtől eltekintve képes az abszolút szépet megérezni és abban gyönyörködni. Itt már sem a távolságot, sem a közelséget nem vesszük észre, de a természetben és bennünk élő örök időktől való Istent érezzük nyilvánulni. Ez az Istenből való meleg lélek az, ami gyújt, ami éget az emberi alkotás hideg anyagában. Ezt okozatilag kimagyarázni és megtanulni nem lehet. A remekmű előtt érezzük, hogy olyan valakivel találkoztunk, akit már régen ismertünk, de még ebben az alakjában nem láttunk.

Ha valaki eddig emelkedett, akkor már nála is megalakulnak a hasonló, kifejezésre alkalmas formák. Csak avégből szolgáljanak ez alkotások művészi érzéseinek fejlesztő eszközeiül, hogy még jobban meggyőződjék, miszerint minden a természetből ered, ami fenséges. - A leírt úton jutva idáig fog ezekhez hasonló értékű, de egészen új, egyéniségéből fakadó műveket teremteni.

Ha tehát a természet tanulmányozása által szerzett alaphoz megadtuk ezen szemléleti kiművelést is, felhasználtuk a művészek kiképzésére szolgáló összes eszközöket.

Nagybánya, 1898. december hó.

(Bevezetéssel együtt teljes terjedelmében közzéteszi: Tímár Árpád: A nagybányai művészek 1898-as művészetpedagógiai programja.

Ars Hungarica, 2001. 29. évf. 1. sz. 143-154.)

281