Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig - Thorma János Múzeum könyvei 37. (Kiskunhalas, 2012)
Thorma János levelezéséből
234. Thorma János Emil Isacnak Baia Maré, 1923. febr. 6. Kedves Barátom! F. hó 1-jén becses soraidat csak tegnap, 5-én délután kaptam kézhez, ez az oka, hogy válaszomat még nem kaptad kézhez. Azonnal intézkedtem, hogy a kérdéses ügyre vonatkozó jegyzőkönyvről másolatot készítsenek, hogy ezt kezeidhez juttassam. Ami ebben foglaltatik, az minden, amit a választmány eljárásáról közölhetek, lévén a választmány tanácskozása szigorúan bizalmas jellegű. Ez a döntő fórum mindenféle kiállítási ügyben, és tekintetbe véve, hogy kényes személyi és művészi ügyeket tárgyal, határozatait nem szokta megindokolni. Minden kérdésben egyszerű szavazással dönt. A felsőbányaiak ügyére vonatkozó saját benyomásaimat és fölfogásomat kívánságodra közlöm veled. Köztudomású dolog, hogy a Felsőbányán nyaraló festők egy része áskáló- dásaival a Nagybányai Festők Társasága szétrobbantására törekszik. Ez nem a mi rémlátásunk, hanem a közönségnek is van róla tudomása, amit igazol a Nagybánya és Vidéke január 21-iki közleménye is. Lássuk a tényeket: úton-útfélen gáncsolják a nagybányaiakat mint egyesületet. Pedig ez az egyesület mutatta meg, hogyan lehet 100-150, és volt rá eset 1914-ben, hogy 180 festőnek megélni egy kisvárosban a legszebb egyetértésben. Pedig, akik ezt gáncsolják, még az idén semmit sem csináltak az erdélyi művészet érdekében, sőt még csak ideát sem adtak hozzá. Ezzel szemben Nagybánya 27 éves múltjával ragyogó példaképp áll, és szervezete minden időben kiállotta a próbát. Ezelőtt két évvel történt, hogy Nagy Oszkár felkereste Ziffer Sándor és Krizsán János idevaló kolónia tagjait, és a felsőbányaiak nevében, hozzájuk való csatlakozásra hívta fel, ígérve nekik, hogy viszonzásul műteremhez fogják juttatni őket. /Ez időben még nem volt műtermük/. Mert amint állította, a kormány segítségével módjukban lesz a nagybányai festők helyét elfoglalni, és azokat műtermeiktől megfosztani. Ezt az erkölcstelen ajánlatot Ziffer és Krizsán felháborodással utasították vissza, és engem az esetről nyomban értesítettek. Azt hiszem, ezek az esetek eleget mondanak, és hogy ezek után nem csodálkozhatik senki sem, ha nem a legnagyobb szimpátiával viseltetünk a felsőbányái név iránt. Festői munkáikban nem tudok felfedezni semmi művészi értéket. Az egész munkálkodásuk kimerül egy rossz manírban, amely egyáltalán nem méltó arra, hogy a mi erkölcsi támogatásunkban részesüljön azáltal, hogy műtermeinkben helyet adjunk nekik. Ha még mindezek nem lennének elegendők, formai okból is kifogás alá esett Litteczky úr kérelme. Ugyanis minden kiállítás anyagi és különösen erkölcsi biztosítékot követel. Ő ezeket nem tartotta szükségesnek előterjeszteni. Mert elmulasztotta a résztvenni szándékozó művészek névsorát közölni, és a kiállítás rendezésére való megbízatását igazolni. Tehát fogalmunk sem lehetett róla, kikkel akarta rendezni a kiállítást. Felsőbányán tudomásom szerint csak nyaraló művészek vannak, akik mai nap is, mint „nagyváradi”, „aradi”, „szatmári művészek” szerepelnek. Ez okból is kénytelenek lettünk volna elutasítani a kérelmét. Arra vonatkozólag, hogy én az iskolai műtermet Litteczky úr rendelkezésére bocsájtottam kiállítás rendezése céljából, a következőket közölhetem: szeptember havában történt beszélgetésünk alkalmával szó sem volt köztünk felsőbányaiak kiállításáról. De igen a „szatmári művészek” kiállításáról, és pedig olyan föltételek mellett, hogy a szatmáriak azon idő alatt, míg itt helyt adunk kiállításuknak, gondoskodnak arról, hogy mi viszont a mi műveinkből Szatmáron rendezhessünk kiállítást. 150
