Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
II. Apai nagyszüleim története és apám fiatalkora
sát, parancsmegtagadást, tisztek lefokozását és katonatanácsok keletkezését. Az orosz katonák többsége azt gondolta, hogy a háború befejeződött és a hazatérés vágya volt fő mozgató erőjük. Ezt látták a hadifoglyok is és ők is hasonlóan gondolkodtak. Amikor újra katonai szolgálatra fogta őket a hadvezetőség, sokan közülük lázongtak, nem akartak újra a frontra kerülni. Ezért a visszatért hadifoglyokat gyűjtő táborokba terelték és elkezdték „átnevelésüket”. Egy ilyen táborba került apám, ahol, mint feljegyzéseiben írta, egy hazatért honvé-dekből alakított századnak a parancsnoka lett. Mit jelentett ez az átnevelés? Gondolom előadásokra küldték és gyakorlatoztatták a katonákat, jóformán egy új alapkiképzésen kellett átesniük. Amellett új ruhával és felszereléssel látták el őket és bőséges táplálékkal kedveskedtek a kiéhezett embereknek. A betegeket a táborokon belül felállított hadikórházakban kezelték, gyógyították. A betegségek komoly problémát okoztak, mert sok hazatérő honvéd nemcsak lerongyolódva, hanem egészségileg legyöngülve, betegen érkezett vissza. Persze, ilyen körülmények közt járványok is törtek ki és 1917 őszén apám is megbetegedett kiütéses tífuszban. Bekerült a tábor elkülönített hadikórházába, ahonnan írt haza szüleinek. Mikor azok a címén látták, hogy „tífusz kórház, kolera barakk” nagyon megijedtek. Nagyanyám mindjárt oda akart utazni, de arra nem volt mód. Ezért szülei, mint apám moso- lyogva mesélte, egy nagy csomagot küldtek, ruhaneművel, élelemmel és különböző ínyencségekkel. Apám felgyógyult és ezzel be is fejeződött galíciai kirándulása. Tisztiiskolába vezényelték (hogy az hol volt, azt nem írja) és annak sikeres elvégzése után kinevezték hadapródőrmesternek. Az ezred megint új beosztást kapott, Albániába vezényelték 1918 februárjában. Az általános hadihelyzet ekkor a következő képet mutatta: Az olasz fronton sikerült a német és osztrák-magyar csapatoknak áttörniük az Isonzo vonalat és kb. 150 kilométert előrenyomulni a Piave folyóig. Velence közeiéig. Oroszország az októberi, bolsevista forradalom folytán katonailag végleg össszeomlott és a Központi Hatalmak nagy csapategységeket tudtak áthelyezni más frontokra. így nem végződött rosszul a 1917-es év. Nagy veszéllyel fenyegettek azonban Amerika egyre fokozódó csapatszállításai a következő hónapokban. 1918 február végén tehát bevagonírozták az 1. Honvéd Gyalogezredet és Galícián, Magyarországon, Bosznián és Dalmácián keresztüűl leutaztak a montenegrói határra. Montenegrót az osztrák-magyar csapatok már megszállták, a hegyes vidéken át kellett vonulni, mert vonatpályák ott nem voltak. Tehát először megmászták a Lovcen hágót és átmasíroztak Cetinjén, Montenegró fővárosán, amely egy nagyobb, eléggé piszkos falunak tűnt akkor. Tovább vonultak a nagy Szkutari (ma: Skhoder) tóhoz, melynek partján átlépték Albánia határát. Albánia 1912-ig az Oszmán Birodalom része volt, amelyből az Első Balkánháború folytán kivált. Eleinte Szerbia és Görögország akarta területét egymásközt felosztani, de a nagyhatalmak tiltakozására az 1913-as Második Balkánháború után egy önálló fejedelemség jött létre. A nagyhatalmak megegyeztek, hogy a német Wilhelm zu Wied herceg 94
