Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

II. Apai nagyszüleim története és apám fiatalkora

1903-ban Thorma egyik munkája volt az „Október elsején” című kép (154 x 215 cm), amely a besorozott vidéki legények bevonulását, vonatra szállását ábrázolja, az őket kikísérő, búcsúzkodó, hozzájuk tartozók tömegével. A reprodukciója itt látható. Thorma nem várt sikert aratott vele, a kép budapesti kiállításán 1000 koronás díjat kapott, és az állam azonnal megvette a festményt. Majd a következő évben Amerikában, a Saint- Louisban rendezett Világkiállításon a képet az osztrák-magyar pavilonban mutatták be, és akkor megnyerte az 1. osztályú aranyérmet. Ezután 1905-ben a müncheni Glas- palastban állították ki, és a kiállítás nagy aranyérmével tüntették ki.

Thorma Jánost a sikerek további munkára serkentették, és frissen kifeszített vásznon újból hozzáfogott nagy tervéhez, a „Talpra magyar!”-hoz. Azonkívül a következő években portrékon kívül több életképet festett, amelyeket kiállításokon mutatott be és a közönség ezeket pozitívan vette tudomásul, de olyan sikert, mint az „Október else- jén”-nel nem ért el.

A 20. század elején számos stílusváltás jelentkezett a festészetben, a „levegő és fény” festése, az impresszionizmus, a szecesszió (a németek „Jugendstil”-nak, az angolszászok „Modern Style”-nek, a franciák „Art Nouveau”-nak nevezték) különböző irányzatai. Az érdeklődő közönség ekkor kezdte megismerni a posztimpresszionizmus, az expresszionizmus, kubizmus és futurizmus fogalmait. A magyar festők közt élénk viták fejlődtek ki arról, mely irányban kellene fejlődni. A nagybányai művészek közt is csoportok alakultak, amelyek az egyik vagy másik irányt tartották helyesnek.

Thorma egyelőre megmaradt az addig gyakorolt naturalista stílusánál, de óvatosan próbálkozott impresszionista és szecessziós elemekkel, technikákkal és motívumokkal is. Bay Miklós szerint Thorma budapesti kiállításokon (a francia festők közül elsősorban Gauguin munkái ragadták meg) rájött, hogy művészetén változtatnia kell, de még egy pár évre volt szüksége, hogy új szemlélete festményekben jelentkezzen. Egyszerűen nem volt ereje szakítani a „Talpra magyar!”-ral. Állandóan ezzel a művével foglalkozott, ami komoly fizikai teljesítménnyel is járt, mert naponta 8-10 órát dolgozott állványon, melyről 5-10 percenként szállt le, hogy megfelelő távolságból megnézze az eredményt. Bay Miklós szerint a kép lassan rögeszméjévé vált, amely gyötörte, eluralkodott rajta és megváltoztatta egész életét. Ezenkívül életképeket festett, a vidéki élettel összefüggő különbözőö témákról.

Figyelme nagy részét viszont továbbá is a festőiskolával kapcsolatos feladatok kötötték le a következő években. Volt ám ott is elég tennivaló. Mint Réti írja, a város

85