Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

II. Apai nagyszüleim története és apám fiatalkora

életet éltek, és egyetlen fiukat nagy szeretettel vették körül. Apám őszintén szerette és tisztelte szüleit, annak ellenére, hogy nagyapám néha kénytelen volt csínytevései miatt egy kis szigort is alkalmazni. Apám ezt tudomásul vette, mert belátta, hogy ezekben az esetekben ő sértette meg a számára kötelező szabályokat.

Amikor apám elérte a 15 éves kort, elkezdett a lányok iránt érdeklődni. A gimnázium ötödik osztályába járt, és nagyon megtetszett neki egy kislány (a nevét mondta nekem, de elfelejtettem), aki Pécel másik végén lakott. Apám első szerelmi románca volt, amely részéről elsősorban bizonyára kíváncsiságból, ábrándozásból és sóvárgásból állt. E magasztos érzések hatása arra ösztönözte, hogy folytonosan azon törje a fejét, milyen módon tudná felkelteni a kislánynak, rajongása tárgyának az érdeklődését maga iránt. Valami olyan dolgot kellene kitalálni, amivel imponálhatna a lánynak, valami nagyot, valami hősiest.

Itt lép a színre apám egy barátja, nevezzük őt Miksának. Miksa büszke tulajdonosa volt két öszvérnek. Apám rávette Miksát, akinek ugyancsak tetszett az említett kislány, hogy „lovagoljanak” el az öszvéreken a kislány háza előtt, az biztosan imponálni fog a lánynak. Miksának tetszett az ödet, de az volt a kikötése, hogy ő fog elöl lovagolni. Apám beleegyezett, a fiúk felszálltak az öszvérekre, amelyek különben nagyon szelíd, békés állatok voltak. Valahogy úgy képzelték el, hogy mint daliás vitézek táltos „paripáikon” elrobognak a lány háza előtt. Apám, aki azelőtt még sohasem lovagolt, lassan bandukolt Miksa után, óvatosan egyensúlyozva a szokadan mozgó ülésén, illetve a nyeregben. Amit azonban Miksa nem mondott meg apámnak, az a tény volt, hogy a második öszvér, amelyen apám ült, mindenben követte azt amit az első öszvér csinált. Amikor látótávolságba került a lány háza, Miksa, gondolom a nagyobb hatás kedvéért, rávágott pálcájával az öszvérének a hátuljára és az erre lépésből átváltott galoppba. Apám öszvére követte a példáját, és ugyancsak rohanni kezdett, akárhogy próbálta apám a kantárral lelassítani és megfékezni „paripáját”. Éppen mikor az imádott lány háza előtt vágtattak, apám mint gyakorladan „lovas” elvesztette az egyensúlyát, és mint nekem nevetve mesélte később, lecsúszott a nyeregből, de az öszvér nyakát továbbra is keményen fogta, nehogy a rohanó állat patái alá kerüljön. így hát a rohanó öszvér szügye előtt lógva, a nyakába kapaszkodva, vágtatott el szerelme háza előtt. Hogy a lány ezt a szégyenletes galoppot látta-e vagy sem, azt nem tudom, mindenesetre Miksával a barátság ezzel befejeződött, és apám lovagolni sem próbált többé életében.

De apám rajongása a kislány iránt ezzel nem ért véget. Nem látta be, hogy ezután a rosszul sikerült kaland után miért kellene azt kudarcnak tekinteni. Mivel a lányról való ábrándozás és a céltalan lézengés és csavargás a péceli utcákon teljes mértékben lefoglalta idejét, ezt természetesen az iskolai tanulmányok szenvedték meg. A tanárok észrevették apám hiányos felkészültségét, érdektelenségét és romló magaviseletét, amit nem vártak a korábbi jó tanulójuktól, úgyhogy komolyan megharagudtak rá. A részleteket nem ismerem, de a szomorú eredmény az iskolaév végén szégyenletes bukás volt több fontos tantárgyból. Apám, mikor a történetet elmesélte, csak annyit mondott, huncutul mosolyogva, hogy „bizony a lány is megbukott”.

72