Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
II. Apai nagyszüleim története és apám fiatalkora
szerei szerint nagyapám az idegen nyelveket többnyire tankönyvekből tanulta és nem nyelvtanároktól. Ilyformán az idegen nyelveket alig állt módjában élőszóban gyakorolni, kivéve talán a német nyelvet, amelyet Magyarországon sokan beszélték. Ezáltal nagy szókincse és nyelvtani ismeretei ellenére, nyelvtudása az idegen szavak és hangok kiejtésénél sokszor hiányos, illetve hibás volt. Ez különösen vonatkozott az angol nyelvre, amelyben a leírt szavak kiejtésére nincsenek általános szabályok. Az élő nyelveken kívül persze holt nyelveket is ismert, amelyeket már a gimnáziumban, illetve papi tanulmányai során sajátított el, így latin, ó-görög és ó-héber nyelven írt és olvasott. Időközben 1883-ban dédapám Thorma István meghalt. A családfő eltávozása a következő években nagy anyagi problémákkal járt a család számára, végül a maradék birtokot el kellett adni, hogy dédanyám megélhetését biztosítsák. Nagyapám bátyja, Thorma István ekkor már elköltözött otthonról, sajnos további sorsáról nincs ismeretem. Nagyapám öccse, Thorma Mihály részére, a gimnázium befejezése után nem volt anyagi lehetőség a további taníttatására. Ezért elszegődött tanoncnak egy üvegesmesterhez. Nagyapám a család szűkös anyagi körülményei miatt teológiai tanulmányait 1887-ben csak úgy tudta befejezni, hogy ösztöndíjat kapott jó tanulási eredményeiért. Nagyapám - édesapám feljegyzései szerint — első beosztásként mint segédkáplán kapott állást a Dél-Alföldi Dunapataj községben, Krüzsey református lelkész mellett. Krüzsey nagytiszteletű úrnak egy bájos kislánya volt, Erzsiké, aki megtetszett nagyapámnak és akinek udvarolgatni kezdett. A lány az udvarlást szívesen fogadta és a család tudomásul vette, hogy a fiatalok házasodni készülnek. Időközben behívták nagyapámat katonai szolgálatra, amelyet századosi rangban, mint tábori lelkész teljesített magyarországi és boszniai állomáshelyeken. A katonai szolgálat után visszatért Duna- patajra, de onnan rövidesen áthelyezték káplánnak Pécelre. Pécelen, egy Budapesttől 20 km-re fekvő kisvárosban nagyapám nagy buzgalommal látott hozzá egyházi feladataihoz. A péceli református gyülekezet és a város társadalma jóindulatúan fogadta be az ifjú papot. Nagyapám nyelvtudásának köszönhette, hogy a közeli fővárosban székelő református egyházi méltóságok ismételten őt kérték fel, ha külföldről érkező protestáns egyházi küldöttségeket magyarországi látogatásuk alkalmával fogadni kellett, illetve magyarországi tartózkodásuk alatt tolmácsként kísérni31. Nagyapám röviddel Pécelre költözése után megismerkedett Hermann Antal vámszaki tiszt és felesége, Jeszenszky Amália péceli postamesternő lányával, Margittal. 31 Nagyapám nyelvtudását illetően a családban a következő anekdotát hallottam: Egy magasrangú anglikán egyházi küldöttség érkezett Angliából Budapestre, és nagyapámat bízták meg az üdvözlő beszéd megtartásával angol nyelven. Nagyapám gondosan felkészült és megfogalmazta angolul az elmondandó szöveget, végül tüzetesen megtanulta, hogy szabadon tudja elmondani. A küldöttség megérkezett, és nagyapám az összegyűlt illusztris magyar és angol egyházi méltóságok előtt megtartotta a köszöntő beszédet. Ezután az angliai küldöttség vezetője, egy anglikán püspök felemelkedett és miután bevezető szavaival megköszönte a kedves fogadtatást, a következőket mondta angol nyelven: „A. legnagyobb meglepetés számomra az volt, hogy mennyire hasolít a magyar nyelv az angol nyelvhez! A tisztelendő úr köszöntő beszédéből majdnem mindent megértettünk.” Ennek a fiircsa kijelentésnek a magyarázata az lehetett, hogy az angol küldöttség tagjai azt hitték, hogy nagyapám magyarul szól hozzájuk, miután nyilván az angol szavakat erősen magyar akcentussal ejtette ki. 57
