Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
VI. Szüleim története - A müncheni évek
nőstény boxert, akit „Astrá”-nak hívtak. Hazavittük és dédelgettük a jószágot, etettük, simogattuk. Nagyon jóravaló állat volt, barátságos, kedves, már elérte teljes nagyságát. Én vittem őt reggel és délután sétálni. Nagyon jól szórakoztam a kutyával, sok örömöt leltem benne. A kutya egy rongyszőnyegen aludt (Gyuszi bácsi terméke) és apám és Diti is nagyon megszerette. 1959 tavaszán anyámmal és Ditivel újból az Adria partjára utaztunk, Riccioneba. Apám otthon maradt, a kutyára vigyázott. Velünk jött Lassner Zoltánná, Bözsi néni, aki apám egy egykori kollégájának volt az özvegye. Bözsi néni anyám barátnője volt, és ő és férje régi müncheni ismerőseink voltak. Lassner Zoltán 1945 előtt főkapitányhelyettes volt a budapesti rendőrfőkapitányságon. Csendes, barátságos, mindig elegánsan öltözött öregúr volt, aki teljesen felesége befolyása alatt állt. Anyám sajnálta Bözsi nénit, ezért javasolta, hogy jöjjön velünk Olaszországba. Kellemes két hetet töltöttünk együtt, habár anyám és Bözsi néni között néha feszültségek támadtak. Hazajövetelünk után a barátságuk lassan abbamaradt. Július végén apámmal elutaztam az alpesek előterében fekvő, Münchentől 40 km-re fekvő Westerhamba, egy kis bajor panzióba. Számomra ezt egy „hízókúrának” szánták szüleim, mert szerintük nagyon sovány voltam (akkor kb. 65 kg, 185 cm magasságnál). Itt ünnepeltem apámmal a 62. születésnapját, amely számára azért volt fontos, mert apja is, nagyapja is, 61 éves korában halt meg. Apám, bár nem volt babonás ember, abban a szorongásban élt, hogy ő is ebben a korban fog meghalni. Hatvankettedik születésnapján ezért rendkívül vidám, jó hangulatban volt. Egy másik ügy is befejeződött. Apám még 1951-ben megkérvényezte a kárpódást az 1945 októberében az elfogatásánál a két amerikai katona által elrabolt vagyontárgyakért és a készpénzért. Annak idején az amerikai hatóságok egy hivatalt rendeztek be, az ún. Claims Office-t, amely az amerikai megszálló erők által okozott károkért volt hivatva kárpódást nyújtani. Apám pontos felállítást készített a vagyontárgyakról és megadta az egyes tárgyak körülbelüli értékét is. Összesen közel 20000 Reichsmark érték jött össze, amiből a bélyegalbumok tartalma tette ki a legnagyobb részt. Galiotti Henrik unokatestvérem és Strohhuberné, akik jelen voltak apám letartóztatásánál és a kirablásánál, írásbeli tanúvallomásokat tettek, a két amerikai katona személyleírásával. Ezeket is csatolta apám a kérelméhez. Az amerikai Claims Office igazolta a kérvény átvételét, de az évek folyamán ezeket az ügyeket egy német hatóságnak adták át, az Amt für Besatzungsschaden-Entschädigung (Megszállási Károk Kárpódási Hivatala). Rengeteg levelezés történt az évek folyamán az amerikai és német hatóságokkal. Végül 1959 elején 609 DM-ben állapították meg a kárpódási összeget. Ez a valódi kárnak ugyan csak a töredéke volt, de szerintem elismerendő, hogy az amerikai és német hatóságok egyáltalán foglalkoztak az ilyen ügyekkel. 528
