Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
VI. Szüleim története - A müncheni évek
Anyám Fábián atyánál elintézte, hogy engem is felvettek ebbe a csoportba (a 3 hetes útért 200 DM-et kellett befizetni) és egy szép napon a magyar cserkészek egy kis csoportjával (úgy emlékszem, hogy tízen voltunk) vonaton elindultam a müncheni pályaudvarról. A résztvevőket már részben ismertem, pl. az 1953-as cserkésztáborból a starnbergi tónál. Az első állomás a Pforzheim közelében fekvő Bauschlott volt, ahol egy egykori kastélyban magyar gimnázium és internátus működött. Itt kb. 200 diák tartózkodott akkor, akiknek legnagyobb része 1956-ban, a forradalom után menekült el Magyarországról. Az iskolát akkor egy magyar pap, Galambos Ireneus atya vezette (az iskola két évvel később Burg Kastlba költözött át, ahol 2006-ig működött). A diákok ebben az iskolában lehetőséget kaptak arra, hogy letehessék az érettségi vizsgát, és azután beiratkozhassanak az egyetemre. Az érettségi elérése a frissen menekült fiataloknak a hiányzó nyelvismeretek miatt egy német gimnáziumban alig sikerült volna. Sok volt a menekültek között al5ésl8év közötti diák, akik többnyire szülők és hozzátartozók nélkül menekültek el és akik közül sokan részt vettek az 1956-os harcokban. Ezekből a diákok közül öten-hatan csadakoztak a csoportunkhoz. Minket egy éjszakára elszállásoltak egy hálóteremben és a vacsoránál a közös étkezdében ismerkedtünk az otüakókkal. Másnap 15 főre megnőtt csoportunk utazott tovább vonattal, végig a Rajna mentén, át Hollandiába és ott késő este, Hoek van Holland-ban felszálltunk egy komphajóra, amely reggelre átvitt minket Angliába. Mivel a legolcsóbb jegyet vásároltuk, éjjel a nyűt fedélzeten aludtunk padokon meg a padlón, ami elég hűvös mulatság volt, de hálózsákjainkban ki lehetett bírni és legalább nem esett az eső. Reggel bevonatoztunk Londonba, ahol a Victoria-pályaudvarra érkeztünk. Ott azon csodálkoztunk, hogy a legtöbb vonatot gőzmozdony vontatta (ezek addigra Németországban eltűntek, ott csak villamos vagy dízelmozdonyok közlekedtek). Különben is sokszor az volt az érzésünk, hogy egy korábbi korszakba kerültünk vissza, sok minden egy kissé ósdinak tűnt. A földalatti viszont nagyon tetszett, ez volt a fő közkekedési eszközünk. Londonban a Mindszenty Házban szállásoltak minket el. Ez egy menekültek számára létesített találkozóhely volt, ahol esténkint londoni magyarok jöttek össze. Többnyire 1956-ban menekült magyarok gyülekeztek ott, kártyáztak, beszélgettek, televízióztak, régi magyar filmeket néztek. Csoportunk három napot töltött Londonban, ezalatt bejártuk a város látnivalóit és a British Museumot is meglátogattuk. Furcsa és érdekes volt számunkra a sokféle országból származó embereket megfigyelni (indusok, kínaiak, négerek, stb.), akik körülöttünk nyüzsögtek az utcákon és a földalatti vasúton. Eltelve a sok élménytől, lenyűgözve a látottaktól indultunk tovább, a Jamboree színhelyére. Ez a Birmingham városa melletti Sutton Park volt, egy hatalmas, tíz négyzetkilométer méretű táborozóhely. Tipikus angol módra kialakított park volt, tisztásokkal, kis erdőkkel, patakokkal, kis tavakkal, amellett sportpályák is léteztek, valamint egy nagy „aréná”-nak nevezett stadion is. A világ minden tájáról, összesen 84 országból érkeztek a fiatalok, összesen 35.000. Csoportunk számára táborozási helynek egy nagy tisztást jelöltek ki, az „Exile Scouts” tábora közepén. Ebben a táborban voltak elhelyezve a többi kommunista uralom alatt álló országból elmenekült cserkészek is, hiszen ezekben 521