Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
VI. Szüleim története - A müncheni évek
például, hogy német társaságban néha inkább magyarnak, magyar környezetben pedig inkább németnek érzem magam. Mindenesetre azt szeretném itt kifejezni, hogy a kettős identitás nem csak előnyökkel, hanem néha zavaró körülményekkel is jár. De az előnyök feltétlenül túlsúlyban vannak. Már az a körülmény, hogy két irodalmi nyelv kifejezéseinek a lefordíthatadan szépségét, úgyszólván a „zamatját” tudja érzékelni az ember. Ugyanis például, Márai Sándor vagy Babits Mihály vagy történetesen Mikszáth Kálmán regényeinek a kifejezéseit, a lelkületét, a szellemiségét nem lehet fordításban egy-az-egyben visszaadni, mint az eredetiben. Ugyanez vonatkozik a német írókra, és nem csak a szépirodalomban, hanem a szakirodalomban is. Hasonló a helyzet a zenében, ahol népdalokban, régi énekekben a mindenkori nép lelkületét jobban ismeri meg az ember, mint egy (sokszor meg sem szerezhető) fordításban. Másrészt az is előny például, hogy idegen nyelvű írókat, akiknek a nyelvét nem olyan fokon ismeri az ember, hogy műveiket eredeti nyelven olvashassa, két különböző nyelvű fordításban tudja az ember egyaránt élvezni. Ugyanis számomra mindegy, hogy pl. klasszikusokat, mint Leo Tolsztoj, Victor Hugo, John Steinbeck vagy Yasunari Kawabata műveit, magyar vagy német fordításban olvasom, attól függően, hogy mihez jutok könnyebben hozzá215. Ezek után az inkább pszichológiai, lélektani kitérések után most visszatérek megint 1954 nyarára, amikor a nyári iskolaszünet alatt ismét Diessenben nyaraltunk, Frl. Messner jóvoltából. Ide egy szép napon Diti állított be, azzal az újsággal, hogy ... elhagyja Imrét! Már el is költözött a közös lakásukból és egy-két bőrönd holmival már visszament a mi müncheni lakásunkba. Mint Diti elmondta, az ok egy levél volt, amelyet egy olasz nő írt Imrének, akit tavasszal, olaszországi útjukon ismert meg Imre. Akkor Diti és Imre egy római tartózkodásuk után néhány napot Riccioneban töltöttek egy kis szállodában az adriai tengerparton. A fiatal szállodatulajdonosnővel Imre igen nagy barátságot kötött. Diti sokat volt a strandon egyedül, és amikor egyszer visszajött, rajtakapta Imrét, amikor éppen a szállodás nőt ölelgeti. Nagy jelenetet rendezett Imrének, és ragaszkodott hozzá, hogy rögtön elutazzanak. Ezzel az ügy elmúlt, gondolta Diti. Azonban pár héttel később Imrének jött egy levél a nőtől, amelyet Diti vett át a postástól. Diti követelte, hogy Imre olvassa föl a levelet. Kiderült, hogy a nő nagy szerelmi vallomást tett Imrének a levélben, amely nyilvánvalóan válasz volt Imre egy korábbi levelére. Ezzel betelt a pohár, és Diti feldúlva összeszedett egy pár holmit, és otthagyta a hápogó Imrét. Átment a lakásunkra és a hétvégén leutazott hozzánk Diessenbe. Mi nyugtattuk, vigasztaltuk a síró Ditit és ő azt mondta, hogy el fog válni Imrétől. Azt is mondta, hogy már hosszabb ideje megromlott közte és Imre között a viszony. Ennek fő oka az volt, hogy férje az utolsó időben egyre jobban egy kollégája befolyása alá került, aki Diti szerint rossz hatással volt rá. Ez az ember az akkor kb. 45 éves 215 Konkrétan éreztem ezt az előnyt akkor, amikor a 70-es években több mint egy évig dolgoztam Moszkvában és ott a „szocialista testvéri népek” könyvesboltjában német és magyar klasszikusok könyveihez jutottam hozzá, azonban rendkívül kis választékban. 498
