Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

VI. Szüleim története - A müncheni évek

játszott különböző zenekarokban. Például mint katona az Első Honvéd Gyalogezred Zenekarában, Fricsay Richárd vezénylete alatt, aztán a budapesti Operaház zenekarában és később a müncheni Operaházban. Emellett az emigrációban kitanulta a müncheni Szépművészeti Akadémián a festészetet és a Müncheni Művész Szövetkezet megbecsült tagja lett. Csodálatos olajképeket festett a háború után München szétbombázott templomairól212. Sajnos azon a házikoncerten, amelyen ő szerepelt, nem készültek fényképek.

Azonban nemcsak kellemes élményekben volt részünk voltak. Anyámnál olyan erős pajzsmirigy túlműködést állapítottak meg, hogy az sebészeti beavatkozást tett szükségessé. Ezt a betegséget népszerűén golyvának nevezik, a nyak megvastagodásá- hoz vezet, és jódhiány váltja ki a szervezetben. A jódszegény só miatt meglehetősen gyakran lép fel Felső-Bajorországban. Anyám nyaka is megvastagodott és az orvosok azt mondták, meg kell műteni. Beutalták tehát kórházba nyakműtétre, amely akkoriban még nem volt rutinoperáció, ugyanis életfontosságú főütőerek mennek a pajzsmirigyen keresztül. Mivel legalább két hétre kellett kórházba mennie, anyám számára gond volt, hogy én hol fogok étkezni. Biztosítani akarta, hogy legalább naponta egyszer meleg ebédet kapjak. Ezt Szemjonovné készséggel vállalta, és ebédre anyám kórházi tartózkodása alatt hozzájuk jártam. Apám pedig este tudott nekem hideg ételt készíteni. A kórházba akkoriban csak hetenkint kétszer lehetett látogatni, de a műtét napján beengedtek soronkívül anyámhoz. Nagyon le volt gyengülve, de örült, hogy túljutott a nemcsak kellemeden, de veszélyes operáción. Én meg rendszeresen táplálkoztam Szemjonovéknál, ahol nagyon kedves és közvetlen volt hozzám mindenki, és jóformán otthon éreztem magam. Nikóval és a kis Natasával sokat tréfáltunk, Szemjonovné jóindulatú dorgálásai mellett, ha túlságosan hancúroztunk. Szemjonov úrtól pedig érdekes történeteket hallottam egykori oroszországi életükről, amelyekben nagyon rossz véleményeket mondott a bolsevistákról. Csak az ételek voltak különösek, pl. céklás borscs- leves és sok erősen hagymázott főzelékek, különösen babból, borsóból, de egy idő után ezt is megszoktam.

Otthon, vacsora után, apámmal esténként kettesben voltunk és ezeken az estéken ő elkezdett bevezetni engem a bélyeggyűjtés titkaiba. Először megmutatta a két gyönyörűen tartott albumát, amelyek megúszták az amerikai katonák általi kirablást. A bélyegek másolatai előnyomtatásban jelentek meg az album lapjain és ezekre a helyére kellett aztán a bélyegeket ragasztani, a hátukra illesztett „falc”-cal. A használatlan bélyegeket, melyeknek a hátán még az eredeti gumírozás volt, apám kis celofáncsomagban ragasztotta be, nehogy a gumi megsérüljön. A cserebélyegeket átlátszó celofántasakokban tartotta. Apám beavatott a vízjelek és a fogazás tudományába, megmutatta a csipesz és a nagyító használatát, valamint a bélyegkatalógusét is (neki egy öreg, háború előtti svájci Zumstein világ-katalógusa volt). Nekem tetszett a bélyegezés, szerettem nézegetni az albumba beragasztott bélyegek színes képeit a rendezett sorokban. Mivel apámnak az

212 Ezek ma a müncheni Városi Múzeumban tekinthetők meg.

487