Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

VI. Szüleim története - Az első emigrációs évek

bújni. A résztvevő gyerekekből két csapatot alakítottunk, a nagyobbik csapatot alkották a rablók (Räuber), a kisebbiket a zsandárok (bajor zsargonban Schandi, helyesen Gendarm, vagyis csendőr). A rablók elbújtak, míg a zsandároknak nem volt szabad figyelni. Aztán egy füttyjelre a zsandárok elindultak felkutatni a rablókat. Ha felfedezték őket, kergetni kezdték őket és ha „leütötték”, a rablóknak az előre kijelölt „börtön”-be kellett menni. A játék akkor ért véget, ha az összes rabló a börtönben volt.

Egy szép napon éppen ezt a játékot játszottuk egy napos, meleg, tavaszi délutánon és én mint „rabló” rohantam a „zsandárok” elől, ki az udvarból, a ház mellett el, végig a folyosón, ki az utcára — és ott egy hatalmas ütést éreztem! Egy balról jövő motorbiciklinek rohantam neki, és az dobott vissza a járdára. A motoros, egy fiatal ember nem állt meg, hanem valami szitkot kiáltva felém, robogott tovább, kifelé a városból. Utánanéztem és láttam, hogy a hátára egy pléhkád volt rákötve (az ilyesmi akkoriban nem volt különös, az emberek mindenféle tárgyakat szállítottak a leglehetedenebb szállítóeszközökön). Ekkor éreztem, hogy valami meleg folyik a bal vállamra. Odanézek — csupa vér a vállamon az ingem, a pulóverem. A fejemhez nyúlok — érzem, hogy a bal fülemből dől a vér. Játszótársaim körbeállnak, bámulnak, senki nem szól egy szót sem. Én felugrok, rohanok a folyosón a házba, fel a második emeletre, mostmár üvöltve. Apám jön ki a lakásajtón, kezében egy nagypengéjű bőrvágó kés. Féltérdre ereszkedik, a térdére ültet, és a kés, számomra jéghidegnek tűnő pengéjét a fülemre préseli, másik kezével a fejemet tartva. A bal fülkagylóm ugyanis félig leszakadt (feltehetően a motoros pléhkádja tépte le) és a fejemtől elálló fül mögül ömlött a vér. Apám a fület visszaszorította a fejemhez és rányomta a kés pengéjét, hogy a hideg fém csökkentse a vérzést. Anyám jött és a kést egy törülközővel a fejemhez kötötte. Bevittek a szobába és lefektettek az ágyamra. Difi meg szaladt az orvosért, doktor Szentgyörgyiért. Az hamar jött, levette a törülközőt a késsel, megvizsgálta a sebet, jóddal fertődenítette és egy szabályszerű kötést tett a fejemre. Megdicsérte az apámat, hogy a hideg késpengével „visszaragasztotta” a fülkagylót a fejemhez és a vérzést is majdnem elállította. A sérülés két hét alatt teljesen begyógyult, csak egy fehér var maradt a fülkagylóm körül, amelyet még sok évvel később is mindig megcsodáltak a fodrászok, ha a hajamat nyírták. Még most is érezni vélek egy bőrkeményedést a seb helyén.

Ezt tehát szerencsésen megúsztam, de voltak más balesetek is az udvaron való játszás közben. Például télire való tüzelőnek egy nagy, majd két méter magas farakást építettek a háziak az udvar szélén egy fal mellett. Persze mi gyerekek mindjárt felmásztunk rá, és ott hancúroztunk. Valamelyik játszótársam meglökött, és én lerepültem az udvart takaró kőburkolatra. Ez alkalommal a bal karomat törtem el. Szüleim bevittek a kórházba, ahol begipszelték az alkaromat. Egy hónap után ezt a kalandot is elszenvedtem, és a gipsz lekerült a karomról.

Még más kalandjaim is voltak, pl. amikor a házunk előtti utcán egy faszállító lovaskocsi elgázolt. Ezek a fogatok gyakran mentek át az utcánkon, a közeli erdőből vitték a fenyőszálfákat a freisingi fűrésztelepre. Ilyenkor ki szoktunk szaladni az utcára és fölugráltunk a lassan haladó fogatokra, élveztük a kocsin való utazást. Egy téli napon

430