Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

VI. Szüleim története - Az első emigrációs évek

VI. SZÜLEIM TÖRTÉNETE - AZ ELSŐ EMIGRÁCIÓS ÉVEK

Menekülés Ausztrián keresztül Bajorországba

1945. március 28-án este 9 óra körül a 30 szekérből, egy autóbuszból és egy teherautóból álló karavánunk átlépte a „Nagynémet Birodalom” — ahogyan akkor hívták még — határát. Megkezdődött az igazolványok, az utasok és poggyászuk ellenőrzése a német határőrök (SS-ek) által. A határádépési igazolványokban deklarált magyar pénzt át kellett váltani német márkára. így legalább nem teljesen pénztelenül kellett az idegen földön utaznunk. A pénznek egy részét pedig a Németországban érvényes élelmiszerjegyekre váltották át. Egy óra után elkészültek karavánunk járműveinek a megvizsgálásával és elidulhattunk az országúton. Az útvonal, amely Ausztrián keresztül vezetett Bajorországig, nagyjából ki volt előre jelölve, az esedeges állomáshelyek megvoltak nevezve. Ezt apám, mint a karavánunk magyar vezetője, még az indulásunk előtt egyeztette a német hatóságokkal. Egy fiatal német tiszt — rokkant volt, fél karja hiányzott — is be volt osztva hozzánk. Neki a karaván irányítása és a szálláskeresésnél, élelembeszerzésnél, stb. esetíeg szükséges támogatás volt a feladata. A szekérsor elején haladt a mi kocsink, amelyet Gyergyán Antal, „Antal bácsi”, vezetett. Őt a magyar hatóságok szekerével együtt rendelték ki a menekültek elszállítására, éppúgy mint a karavánunk többi kocsisát, illetve szekértulajdonosát.

Egyelőre azonban szétváltak útjaink, ugyanis az autóbusz, amelyen anyámmal és Ditivel ültem és a teherautó előrement, megelőzve a lassan döcögő szekérsort. Lássuk, mit találtam Diti feljegyzéseiben a további utunkról.

Vitt bennünket az autóbusz, bele az éjszakába. Szegény kis Gabink nemsokára elaludt Anyukám ölében. A többi gyerek is részben aludt, részben sírt. Az asszonyok beszélgettek. Kovács néni sírt, siratta párját. Már jó ideje mentünk, amikor Pamdorf150 mellett megálltunk és be akartuk várni a szekereket. Gabit becsavartuk pokrócokba és kivittük a mezőre aludni, mert bent az autóban nagyon rossz levegő volt és az állandó gyereksírás csak felkeltette volna. Mi ketten Anyukámmal őrködtünk felette, közben pedig Sopron bombázását és a Sztálin gyertyákat néztük. Kiszámítottuk azt is, hogy a szekereknek egy óra múlva utói kell érni minket. Kezdett nagyon hűvös lenni. Én visszamentem az autóbuszba és ott Anyukám helyén elaludtam.

Kb. két óra múlva felébredtem és megtudtam, hogy gondos vezetőnk, Harasztos, kis híjján bevitt az orosz vonalak közé. Tudniillik, ha ezen az országúton tovább megyünk, nemsokára a Sopron felől előretörő oroszok tárt karjai közé futunk. Mikor én elaludtam, Anyukám várt még két órát kint Gabival és közben állan150 A burgenlandi község magyar neve 1920-ig „Pándorfalu” volt, kb. 30 km-re fekszik a határtól.

341