Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

V. Szüleim története - A magyarországi évek

nyilvánította a fővárost. November végén az orosz csapatok délen átlépték a Dunát és a Balaton felé törtek előre.

Ekkor már a rokonok is elmenekültek Budapestről, hiszen körülzárás fenyegette a fővárost. Schafflerék tudtommal vonaton távoztak el. Markóczy Aladár (Öcsi) unokabátyám, az akkor 12 éves kisfiú, elmondta később, hogy elkísérte Mátyás bácsit utoljára a mátyásföldi házába, míg Poldika felesége és Júlia lánya Pesten várt rájuk. Mátyás kinyitotta a bezárt kerti kaput, valamint házának bejárati ajtaját és bementek a gyönyörű műbútorokkal, festményekkel, szőnyegekkel berendezett lakásba. Mátyás az íróasztalához lépett és összerakott egy pár iratot. Betette őket az aktatáskájába és indult a kijárat felé. Amikor kimentek, Aladár csodálkozott, hogy nagybátyja nem zárja be az ajtót. Amikor figyelmeztette erre Mátyást, csak azt mondta:

„Minek zárjak be? Ide már úgysem jövök vissza többé.”

Poldika néni, Mátyás bácsi és Júlia lányuk egy dunántúli városba, tudtommal Szombathelyre vagy Sopronba mentek, ahol Ipolyi Feri, Júlia férje egy katonakórházban teljesített szolgálatot mint főorvos.

Margit nagynéném és férje, Tóth Zoli bácsi elutazása izgalmasabban alakult. Ők decemberig vártak, míg elindultak Budapestről. December elején a szovjet csapatok a Dunántúlon elérték a Balaton déli partját és a fővárost a nyugat felől is történő körúlzá- rás fenyegette. Zoli most már nem várt, hanem elhatározta az indulást. A Colortexben, a kőbányai textilfestőúzemúkben, ahol lényegében a hadsereg megbízásából mi- mikry-ponyvákat készítettek, Zoli intézkedett, hogy folytassák a munkát. Markóczy Dodót, felesége tizenöt éves unokaöccsét bízta meg, hogy időnkint menjen el a gyárba és figyelje, hogy a munka rendben folyik-e. Galiotti Henci, aki a katonai behívása előtt volt a gyár műszaki felelőse, ekkor már a katonasággal a Dunántúlon tartózkodott. Felesége, Babus, Zolit és Margitot megelőzve, vonattal férje új állomáshelyére utazott, és kisfiúkat, a másfél éves Leventét, is magával vitte. Zoli a Kisstáció utcai lakásban már összecsomagolt holmit — bőröndöket, értéktárgyakat, szőnyegeket — az autójában helyezte el. Amikor Margit nénivel elindultak Budapestről, a Balaton felé vették útjukat, mert Kőszeg irányába tartottak, ahol Zoli rokonai laktak. Székesfehérvár közelében az országúton egy híd felé tartva, torlódást vettek észre. Személykocsik, teherautók, lovasfogatok, valamint katonai járművek igyekeztek átjutni a hídon. Zoli leállította a kocsiját és előrement megnézni, mi okozta a torlódást. A hídnál valamilyen jármű megakadt és német katonák tolták át a másik oldalra. Amikor felszabadult az út, a katonák sürgették a várakozókat, hogy gyorsan menjenek keresztül a hídon, mert fel fogják robbantani, hiszen az oroszok már a közelben vannak. Zoli szaladt vissza, beszállt a kocsijába és indított. A kocsi nem ugrott be. Zoli újra megforgatta a slusszkulcsot, nem indult a motor. Zoli kétségbeesetten tovább próbálkozott, de az sehogyansem akart beindulni. A német katonák, akik közben a várakozó járművek sorát átvezették a hídon, integettek és kiabáltak Zolinak, hogy jöjjön, mert mindjárt robbantani fognak. Zoli egy

324