Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
V. Szüleim története - A magyarországi évek
óta már nem az angol-amerikai bombázókötelékek repültek be a távoli Olaszországból, hanem szovjet gépek szálltak fel a már elfoglalt, közelebb fekvő kelet-magyarországi repülőterekről és végezték a főváros felett a pusztítás munkáját. Nagy csoportokban mentek az emberek a nagyobb nyilvános óvóhelyek felé, vagy tömörültek a pesti földalatti vasút és a budai vár alatti alagút környékén, hogy légiriadó esetén gyorsabban tudják biztonságba helyezni magukat. Éjjel sem volt nyugalom, a vonuló csapatok és járművek zörgése, a bombázások, a bömbölő légvédelmi ágyúk és az égboltot megvilágító „Sztálin-gyertyák” éjszaka sem hagyták pihenni Budapest több mint egy millió embert számláló lakosságát133. Ugyanakkor folyamatosan indultak a vonatok a pályaudvarokról, megrakva menekülőkkel és a nyugatra kitelepítendő üzemek leszerelt gépeivel, berendezéseivel, anyagkészleteivel. A folyami kikötőben dunai tehergőzösök, uszályok, motoroshajók sorakoztak, hogy megrakják őket a nyugatra szállítandó tárgyakkal. Közben a Szálasi-kormány egyezséget kötött a németekkel, hogy azok korlátozás nélkül toborozhatnak Magyarországon a Waffen-SS-be. Nemcsak a német nemzetiségű férfi- lakosságban, hanem rajtuk kívül két magyarokból álló SS-hadosztály felállítását is tervbevették 1945 tavaszáig. Budapest frontvárossá vált, és szüleimnek most már konkrét lépéseket kellett tenniük menekülésünk előkészítéséhez. Anyám már napok óta készülődött, csomagolta az elvivendő legszükségesebb holmikat, ruhát, ágyneműt, élelmiszert, néhány háztartási cikket, mint edényeket, evőeszközt, stb. Továbbá családi iratokat, fényképeket, emlék- és értéktárgyakat. Az értéktárgyak között volt a tizenkétszemélyes ezüst étkészlet, néhány ezüst tál és anyám ékszere. Azonkívül apám bélyeggyűjteményének albumait, dobozait és négy perzsaszőnyeget is félretett az elvitelre (egy közülük ma is a tulajdonomban van). A családi festmények számára nem volt hely, azok ottmaradtak. Nagy felelősséggel járt a tárgyak kiválogatása és becsomagolása, ugyanis nagyon kellett ügyelni, nehogy elfelejtsen valami fontosat, hiszen nem tudtuk, visszajövünk-e még valaha a lakásunkba. Sok gondot és izgalmat okozhattak ezek a napok anyámnak. Apám leutazott utoljára Adonyba, ahol összeszedett egy pár iratot és emléktárgyat és elbúcsúzott a Králl családtól, meg az ottani munkásoktól. Králl Pistát és Majorosinét bízta meg a dolgok intézésével távolléte alatt. Intézkedett a még meglévő állatok levágásáról, amelyeknek a húsát a honvédség vásárolta meg. Apám egy akkor elkészített jegyzéke szerint 21 tehenet és borjút, 114 sertést, 5 birkát, 30 libát, 40 kacsát és 300 csirkét vágtak le az odarendelt mészárosok. Csak a hét ló meg részben a csirkék és az angóranyulak maradtak vissza. Összeállt az elvivendő holmi, amelyet anyám két nagy, lezárható, kb. egy-egy köbméter térfogatú, stabil fonott kosárba helyezett el. Csak nemrég találtam meg apám iratai között egy füzetkét, a kosarak tartalmának jegyzékével, amelynek első oldalait itt 133 A következő forrásokból összeállítva:- Gosztonyi Péter, Budapest lángokban, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1998, 28ff. oldal.- Ungvári Krisztián, Budapest ostroma, Corvina Kiadó, Budapest, 1998, 16ff. oldal 319
