Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

I. A Thorma ősök

A családfa kinyomozása Most azonban térjünk vissza a nemességet 1620-ban elnyerő Thorma Istvánhoz és leszármazottaihoz és vizsgáljuk meg, milyen információink vannak róluk. Thorma Istvántól egyenes vonalban vezet a sor a mi nemzedékeinkig. Lássuk, milyen informá­ciók alapján lehetett a hézagnélküli családfát összeállítani. Az első forrás, amely a családfánkat ábrázolja, Kempelen Béla 1938-ban Budapes­ten megjelent „Magyar Nemes Családok” című tizenkét kötetes műve. A 10. kötetben a következő szöveg és táblázat található: Thorma (csopaki.) — Címereslevele kelt 1620. febr. 16.; kihirdette 1621. Zalamegye. A család Zalamegyének már 1630. évi nemesi összeírásában fel van véve. Utóbb két ágra szakadt. A tulajdonképeni csopaki ág kihalt; a család másik ága később Kiskunhalasra származott át s ne­mességét 1822. aug .22. Jász-Kun-megyében hirdettette ki — őse István, akinek fia megint István, akitől a család le­származását az alábbi táblázat tünteti fel:­István 1630. Gergely István 1719. Vörös Judit i Ferenc László János János László curiai levéltárnok Imre Csicsvai Vasas Zsuzsa Vince István 1763. Bessenyei , Anna Mihály 1792. Bertha Sára Ferenc János Dániel László János Sándor István I Gergely mh. István 1862-1913. Mihály 1867—1911. Ferenc 1898. Ferenc 1928. József mh. 1925. 111/17. _____i_____ TiborJ sz. 1897. rendörfogalmazó László András Lajos Mátyás Ferenc Ferenc Katalin Béla galánthai Fekete Gizella János festőművész A csopaki Thorma családról szóló szöveg közli, hogy a család őse István, akinek fiá­tól, Istvántól kezdve mutatja a tábla a család leszármazását (őt már az 1620-ban kiállított nemesi levélben mint a nemességet elnyerő István fiát említi meg). Ezt a családfát apám, dr. Thorma Tibor már ismerte, és ő maga is fel van tüntetve rajta, mivel Kem­pelen Béla, a szerző őt a 1930-as évek második felében, a mű megjelenése előtt felke­reste és személyi adatait elkérte. Meglepő ennél a családfánál az a körülmény, hogy apámat (aki 1897-ben született) a fent említett István ősétől (aki 1600 körül születhe­tett), csak öt generáció választja el. A születési időpontjaik közt hozzávetőleg 300 év talál­29

Next

/
Oldalképek
Tartalom