Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
V. Szüleim története - A magyarországi évek
mal sokat járt cirkuszba, moziba, gyerekszínházba, hiszen apám főleg Diti kedvéért osztatta be magát megint ügyeletekre, különösen olyanokra, melyek kislánya számára szórakozási lehetőséget nyújtottak. Diti mesélte nekem később, hogy milyen büszke volt, amikor apámmal —, aki mindig, szabadidejében is egyenruhájában járt — sétált az utcán és a szembe jövő egyenruhások szalutáltak neki. Diti szórakoztatására szüleim vettek akkor egy kiskutyát, egy bulldogot, melynek Bond volt a neve. Diti szerette a barátságos, vidám kis állatot, sokat sétáltatta és foglalkozott vele. A másik állat, melyet szüleim szereztek neki, Lóri volt, a papagáj. Erről az új játszópajtásról sok vidám történet keringett a családban, főleg Diti meg apám mesélt nekem róla. Lóri zöld tollazatának pompájában egy nagy kaückában ült a szalonban, melyet éjszaka vászonkendővel takartak le. Néha kiengedték a kalickából és akkor a földön mászkált. Repülni nem tudott, de annál inkább csapkodott a csonka szárnyaival, ha felizgatta magát. Lóri már felnőtt állatként került a családunkba és korábbi tulajdonosánál megtanult néhány szót beszélni is. Kedvenc szavajárása, ha valaki betoppant Lóri szobájába, az volt, hogy „Kap Lóóóri? Kapooook?” Ez az egyszerű kérdés — melyet a papagáj gyönyörű, hízelgő énekhangon adott elő, hosszúra nyújtva az ó-kat — felszólítást jelentett, hogy az illető adjon neki enni. Ha az nem adott, esetleg rá sem hederített, akkor Lóri izgatott lett és szaporábban ismételte, hogy „Kap Lóri? Kapok?”, hanem most az ó-k rövidek voltak, azonkívül szárnyával csapkodott és a ketrecben gyorsan ide-oda menetelt a rúdján. Ha ezután sem adtak neki, akkor magán kívül üvöltötte, hogy „Kepak?!!”. Izgalmában az artikuláció félresikerült neki és a kaücka belsejében mászkálni kezdett a vasrudakon. Ezután a fellépés után, biztos lehetett Lóri, hogy kap valamit, pl. egy pár napraforgómagot. Apám is foglalkozott a madárral, játszott vele, de néha bosszantotta is, pl. ha egy cigarettát nyújtott be neki a kalickába. Lóri nem hagyta magát, hanem jó néhányszor megharapta apám kezét, ami elég fájdalmas volt, mert Lórinak hatalmas, erős, görbe csőre volt. Ditinek kedvenc játszótársai unokatestvérei, a Markovich-fiúk voltak, Dodó és Öcsi. Ök minden vasárnap délután, de sokszor hétköznapokon is jöttek szüleim lakására a Damjanich utcába. Diti ebéd után ilyenkor lement a sarokra, és ott figyelte a villamosokat, hogy melyiken érkeznek játszópajtásai? Legtöbbször először Boriska és Öcsi jöttek, mert Dodónak a vasárnapi futballmeccsre kellett mennie, nagy Fradi-drukkoló volt. A meccs után jött aztán szüleim lakására. A fiúk apja, Tivadar bácsi is néha eljött, de legtöbbször a lóversenypályán volt található, ott töltötte a vasárnap délutánjait. Diti Öcsivel békésen, csöndesen játszott, különösen, ha Tivadar bácsi is ott volt. Ő mesetörténeteket mondott a gyerekeknek. Szerették hallgatni Tivadar bácsit, érdekes, izgalmas és sokszor fantasztikus történeteit, színes leírásait. Amint azonban Dodó megérkezett, vége volt a békének. Szüleim elmondása szerint rendszerint nagy robajjal rontott be a gyerekszobába és perceken belül nagy felfordulás keletkezett. A békésen játszó két gyerek is megvadult, most már hármasban rohantak körbe a szobában és 269
