Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
V. Szüleim története - A magyarországi évek
minden nap elvitték a Rákóczi úti Hauer cukrászdába, ahol Ditike nagy élvezettel elfogyasztott egy „indiáner”-t vagy egy „tejbaton”-t. Apám beosztásában is változás történt, dr. Dóra Sándor rendőr-főkapitányhelyettesnek, a bűnügyi osztály főnökének a titkára lett (ma talán inkább „személyi asszisztens” lenne az ilyen beosztásának a hivatalos elnevezése). Bizalmi állás volt, Dóra Sándor már régóta ismerte apámat, becsülte szaktudását és kedvelte személyét. Rendkívül jó kapcsolat alakult ki köztük, mint évtizedekkel későbbi levelezésükből is kiderül. Apám meg volt elégedve új beosztásával, mivel érdekes és sokoldalú tevékenységet ígért. Feladatai közé tartozott például, hogy naponta el kellett készítenie egy írásbeli jelentést az összes fontosabb bűnügyek nyomozási állásáról. Főnöke rajta keresztül tartotta a kapcsolatot a főkapitánnyal, a rendőrség többi osztályának a vezetőivel, valamint a bűnügyi osztály csoportvezetőivel. Ezenkívül apám megtartotta addigi feladatait, mint a budapesti rendőrfőkapitányság bűnügyi osztályának személyzeti előadója. Miután a család most már a zajos, forgalmas fővárosban élt, szüleim sokszor gondoltak vissza a mátyásföldi vidékies életre, a csöndre, a kertekre és a parkokra. Különösen Diti érezte a hiányát a „szabadságnak”, hiszen most már csak felnőttek társaságában engedték le az utcára. Ezért szüleim egy új tervet szőttek, a Balatonon akartak egy nyaralót építeni. A terv alapja az a körülmény volt, hogy apámnak volt ott egy vízparti telke. Nyaraló a Balaton partján A balatoni teleknek a következő a története. Mint apám nekem elmondta, az 1920-as évek közepén megjelent az irodájában egy ügynök, aki tájékoztatta őt a Balaton déli partján történő parcellázásról. Siófoktól — mely kisváros akkoriban a déli part egyetlen üdülőhelye volt — nyugatra, a községi hatóságok t.i. értékesíteni akarták a Balaton partja és a vasúti töltés melletti út közti területsávot, mely akkor keletkezett, amikor a Budapestről Nagykanizsa felé haladó vasútvonalat építették. A területsávot keskeny- sége miatt — kb. 50—100 méter volt — nem lehetett mezőgazdasági vagy más hasznos célra felhasználni. így született meg az ötlet, hogy felparcellázzák a Balaton déli partjának a területét teljes hosszában és megpróbálják az (egy házhely számára méretezett) telkeket városi polgároknak eladni, hogy azok majd nyaralókat, kis hétvégi házakat építsenek maguknak. így lassan benépesülne a Balaton partja, ahol addig csak egymástól távoleső, egyszerű parasztfalvakat lehetett találni. Zamárdi, Földvár és Szárszó faluk vidékén kezdték a parcellázást. Ennek folyamán sok száz vízparti telket jelöltek ki végig a tó majd 70 km hosszú beépítetlen déli partvonalán. A községek ügynököket bíztak meg az 1000 — 2000 négyzetméter nagyságú telkek eladásával. Ezek elsősorban a fővárosban próbáltak szerencsét és sok nehézségbe ütköztek, hiszen a vevőként számba jöhető polgári réteg akkoriban éppenhogy átvészelte a háborút, az utána következett zűrzavart és gazdasági összeomlást, valamint az inflációt. A telkek értékesítésének egy további akadálya volt az a körülmény, hogy akkoriban a „nyaralás”, a „strandolás” még a nagyon jómódú, felső osztályok privilégi236
