Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

V. Szüleim története - A magyarországi évek

Itt most S2eretnék rátérni péceli nagyanyámra, apám édesanyjára. Apám nagyon szerette édesanyját és az 1930-as évek elején anyámmal és a kis Ditivel gyakran kiutazott Pécelre meglátogatni őt. Nagyanyám ott, mióta férje, Thorma József meghalt 1925-ben, egyedül élt a régi házban, amelyet férjével együtt vettek meg még apám születése előtt. Azaz nem egészen élt egyedül, mert egy húsz évnél fiatalabb inas gondozta, akit nagyanyám „Jani” néven szólított. O akkor már betöltötte a hatvanadik életévét és egészsége sajnos komolyan megromlott, súlyos cukorbajban szenvedett és sokszor gyengélkedett. Ezért szerezte neki apám a Jani inast, hogy az segítségére legyen a háztartásban és elvégezze a takarítási, mosási, bevásárlási — és időnként főzési munkákat. Janival kapcsolatban anyám azt mesélte, hogy nagyanyám, akinek szórakozottságból kedvenc szava volt az „izé” kifejezés, sajátos módon érintkezett vele. Például a nappaliban ülve anyámmal, nagyanyám odaszólt Janinak, aki a konyhában volt, és a nyitott ajtón keresztül ilyen utasítást adott neki:

„Janikám, légy szíves, töltsd be az izét az izébe és tegyél hozzá izét is. Aztán hozd be az izébe és tedd ide az izére.”

Anyám elcsodálkozott a furcsa kérésen és kíváncsian figyelte, hogy Jani mit fóg erreföl csinálni, hiszen ez az utasítás anyám számára teljesen értheteden volt. Jani azonban habozás nélkül fogta a kávéskannát, töltött belőle két csészébe és cukortartót helyezett melléjük egy tálcára. Aztán behozta a tálcát az nappaliba és letette a kis asztalra, ahol nagyanyám ült anyámmal. Anyám elámült Jani képességein, de aztán rájött, hogy Jani annyira ismerte nagyanyám szokásait és beszédmódját, hogy ki tudta találni kívánságait, ha megannyira furcsán fejezte is ki magát. Állítólag az is előfordult, hogy nagyanyám Janit szórakozottságból „Izékém”-nek szólította. Hála Jani gondozásának, nagyanyján! nem volt magányos az otthonában, jól el lett látva minden szükségessel, és a nehezebb munkáktól meg lett kímélve.

Péceli látogatásaik alkalmával néha süleim elvitték anyám nővérét, Margitot és annak élettársát Tóth Zoltánt is nagyanyámhoz. Mint tudjuk, ők kvázi mint házaspár éltek egymással már több éve a Kisstáció utcai lakásban. A Holzmann család tagjai ezt az évek folyamán tudomásul vették és belenyugodtak a helyzetbe, annak ellenére, hogy az akkori társadalmi szokások szerint az ilyen „vadházasság“ eléggé botrányosnak számított. Margit a Colortex festőüzemet és a mosodát vezette, és nagyapám Kisstáció utcai házában, egy nagy lakásban élt fiával, Hencivel. A következő képek ebben a lakásban készültek Margitról és Henciről 1932-ben.

Két éve Zoli is ott lakott. Henci, feltehetően kellemedennek érezte a fennálló helyzetet, de nem panaszkodott, mert anyját nagyon szerette. A fiú akkor járta a gimnázium felső osztályait. Henci amolyan betolakodónak tartotta Zolit, és ellenszenvet érzett iránta. Zoli különben 1933-ban fejezte be jogi tanulmányait és megkapta doktori diplomáját. Egy budapesti ügyvédi irodában dolgozott mint ügyvédbojtár.

Nagyanyámnak, aki az elmúlt években Margit nénémet és Henci fiát különösen megszerette, nagyon nem tetszett ez az állapot és — anyám elbeszélése szerint — 1933-ban péceli látogatása alkalmával rászólt Tóth Zolira, hogy:

215