Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

IV. Anyai nagyszüleim története és anyám gyerekkora

Nagyapám üzleti pályája eléri tetőfokát Vessünk egy pillantást a mosodaÜ2emre és nézzük meg, milyen fejlődés volt az utolsó években. Az üzletfejlesztés 1906 és 1910 között tovább haladt, mivel nagyapám új módszereket használt mind a piac jobb kihasználására, mind a gyár teljesítő­képességének fokozására. A számára elérhető piacot azzal próbálta bővíteni, hogy egyrészt új fióküzleteket, illetve felvevőhelyeket nyitott a város különböző kerületei­ben, másrészt igyekezett kedvező üzletfeleket szerezni. Ilyenek voltak pl. olyan kórhá­zak, nagy orvosi rendelők, valamint vendéglátóipari létesítmények (vendéglők, étter­mek, szállodák), továbbá irodák és hivatalok, amelyeknél jelentékeny mennyiségű szennyes ruha akadt, de maguk nem rendelkeztek saját mosodaüzemmel. Itt jelentős szerepe volt az árképzésnek és a speciális ajánlatoknak, amelyekkel a tehetős ügyfeleket meg tudta nyerni. A felvevőhelyekről a gyárba szállítást meg kellett szervezni, és ennek érdekében szállítóeszközöket kellett teremteni. A felvevőhelyeket felügyelni kellett, valamint egy könyvelési és számviteli rendszert kifejleszteni. Nagyapám viszont nemcsak a gépesítést és a piacnövelést tartotta fontosnak, hanem kísérletezett új anyagokkal is, mosószerekkel, tisztítókkal és keményítőkkel. így pl. kifejlesztett az akkor divatos keménygallérok számára egy speciális keményítőszert, amely különösképpen megkeményítette a gallérokat, mégpedig tartósan, úgyhogy a gallért hosszabb ideig lehetett használni. Ez a módszer komoly előnyt biztosított a versenytársaival szemben, mert azoknál a gallérok néhány órával a használatbavétel után jelentékeny mértékben elvesztették a keménységüket, míg a nagyapám által szállí­tott gallérok egész nap megtartották eredeti formájukat. Nagyapám az általa feltalált és csak a saját üzemében használt új keményítő szert „maszat”-nak nevezte el. Ugyanakkor a gyárüzemet fel kellett szerelni modern műszaki eszközökkel, mivel nem lehetett a megnövekedett munkamennyiséget pusztán kézi erővel elvégezni. Nagy, mechanikus meghajtású mosógépeket, szárítókat és mángorlógépeket szereltek fel a gyárban. A gépek meghajtását egy hatalmas gőzgép végezte, amely transzmissziós szíjakkal hajtotta a többi gépet. Nagyapám annak érdekében, hogy a legkorszerűbb gépeket megismerhesse és alkalmazhassa, évente többször meglátogatta a megfelelő iparvásárokat, így elutazott a nemzetközi iparkiállításokra, pl. Bécsbe, Brünnbe vagy Lipcsébe. Ebben az időszakban megközelítette a gyárban foglalkoztatott munkások száma a százat, akiknek irányítására és felügyelésére megbízható előmunkásokat kellett alkal­mazni. Nagyapámnak sikerült mindezeket a feladatokat üzleti érzékkel és szívós energi­ával elvégezni, és amellett állandóan azon törte a fejét, miképpen fejlesztheti tovább az üzletet. Azonkívül további ingatlanokat is vásárolt, mind pénzbefektetési, mind üzem­fejlesztési meggondolásból. A megvásárolt házak többnyire a Józsefvárosban voltak, általában a Hunyady utcában. így ezeket az új szerzeményeket mindjárt a gyár területé­nek a bővítésére lehetett felhasználni. Persze a munkánál nem mindig ment minden simán, balesetek is előfordultak a gyárban (különösen a nagyteljesítményű gépek kezelé­sénél), munkások olykor megsérültek. Ilyen esetben nagyapám gondoskodott orvosi 161

Next

/
Oldalképek
Tartalom