Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
A gimnáziumi éveim alatt az előadásokat már nem ellenőrizte, látogatásunkon nem volt soha, csak a tanári konferenciákra járt el, s úgy tudtuk, hogy a tanárok zord szándékát, a buktatásokat mérsékelte. Az iskola ünnepélyén, évmegnyitókon és évzárókon azonban ott volt legtöbbször, éppen úgy évzáró vizsgáinkon is elnökölt, s a bukásra kijelölteket mindig feleltette. Egyszer is, hatodik osztályos koromban, görögtanárom engem is bukásra jelölt, s így Szilády felelésre szólított. Tanárom „feleselésem” miatt nem szenvedhetett, s buktatással akart megtörni. A vizsgán tudtam, de hogy tanárom meg ne szégyenüljön, a görög nyelv hangsúlyát, amelyik olyan csodásán szép dallamossá teszi a beszédet, s amelyik a fűzés folytán változik, kezünk lengésével mutatni, illetve ujjunkkal ütni kellett. Ebben aztán nagy összevisszaságot csináltam, s a tanárom emiatt fontoskodni kezdett. Szilády pedig közbeszólt: — Elég nekem ennyi a megméréséhez, elfogadom a tisztességes tudását. Nagyon szép igyekezet, amit a tanár úr kíván, csakhogy ahhoz, hogy azt az ifjú teljesíteni tudja, nemcsak nyelvtani ismeret kell, hanem finom zenei hallás is, amivel, ha bárki fogyatékossága folytán nem rendelkezik, azt ugyan keze kalimpálásával nem pótolhatja. S tanárom csak a másik év végén, VII.-es koromban, végezhette el buktatásomat, amikor éppen nem volt jelen Szilády az osztályvizsgánkon. Jól esett tudnunk, hogy Szilády figyelme kíséri a diákéletünket, mert a tanári önkénynek kiszolgáltatott diák csak ezzel tudta elviselni egyes tanárok kegyetlenségeit. Ahogyan fejlődtem értelemben s tárgyi tudásom gazdagult, úgy láttam s értettem mind többet Szilády Áronból. Tanáraink közül néhányan fölhívták figyelmünket nagysága látására. így Szalay Károly tanárunk már a IV. osztályban Toldi tanítása közben elmondta, hogy ezt a legendás erejű embert a költői képzelet által teremtettnek vélték mindaddig, míg Szilády Áron be nem bizonyította valóságos létezését, s meg nem jelölte korát. Ezt még Arany János is megérhette betegen, s ez volt életének utolsó öröme. Majd Korda Imre tanárunk beszélt előttünk többször Szilády kivételes nagyságáról. O már figyelmünket arra is fölhívta, hogy milyen klasszikus nyelven beszél, s nemcsak az a szívet lelket gyönyörködtető s az elmét foglalkoztató, amit mond, hanem az is, ahogyan mondja. Fülöp Sándor a magyar irodalmat lelkesen tanító tanárunk a régi magyar írók tárgyalásánál lépten-nyomon Szilády Áronra hivatkozott, mint aki nélkül azokat sem megismerni, sem megérteni nem tudnók. Nagyjózsef tanárunk, aki később mint Halasy Nagyjózsef79 híressé vált egyetemi tanár a filozófiaórákon, mint bölcselőt állította elénk, s rajta szemléltette velünk a polihisztort, majd a régi görög bölcsek nagyszerű alakjait, aki mindenben nagy, ahová csak az emberi értelem beletekinthet. Még Pataky Dezső történelem tanárunk s igazgatónk hivatkozott reá többször, mint aki a magyar nép származásának s nyelvi törvényeinek legnagyszerűbb ismerője. így a halasi gimnázium ifjúsága, különösen már a felsőbb osztályokban, kapott tanítást Szilády kivételes nagyságáról s megbámult sokoldalúságáról. Mindnyájunkat boldog érzés töltött el a hallottak nyomán, s magunk is kutattuk az alkalmat, hogy a magunk szemével is lássuk e nagy ember megnyilatkozásait. Évmegnyitókon és záróünnepélyeken, amikor csak az iskola életében szót emelt, mindig volt tanácsa mindenki számára. Tett elvi fejtegetéseket, a tanításmódszereinek fejlő79 Halasy Nagy József (1885-1976) filozófus, egyetemi tanár. Kiskunhalason gimnáziumi tanár 1905-1919 között. 91