Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)

Emlékeim Sziládyról

— Édesatyám ezt tiszteletből küldte — volt a válaszom.

— Nem fogadhatom el ingyen kedves fiam, hiszen ez több is, mint egy kiló, s aztán a viaszlép drága.

— Nem mérte meg édesatyám, s azt üzente, hogy máskor is szívesen küld, csak üzenjen főtisztelendő úr kérem. — De szinte a fogaim vacogtak, olyan félelmet álltam ki, pedig olyan végtelenül kedves volt hozzám.

— Jól van hát kisfiam, tisztelem én is édesatyádat, s köszönöm a szíves ajándékát, de azért gyere be, hadd adjak neked egy kis jutalmat.

— Köszönöm szépen, de én nem fogadok el semmit — s ezzel ismét kezét megcsókolva mentem kifelé, s nagyon örültem, amikor magam után az ajtót becsukhattam.

Amikor most mindezt visszaidézem emlékemben, s az elmém ítélete elé vonom Sziládyval a legelső személyes és magános találkozásomat, azt mondom, hogy Szilády nagyon kedves volt hozzám, s nem volt okom a félelemre. Különben is édesatyám is mély tiszteletét fejezte ki iránta, s én is tisztelettudóan viselkedtem.

Az akkori idők nevelése is rám nyomta a bélyegét, mert akkor bennönket a tiszteletre tanítottak az idősebbek s az elöljárók iránt, s így a kisebbségi érzés a vérünkbe szívódott.

De túl ezen az adottságon, Szilády Áronban volt valami olyan titokzatos erő, a felsőbbrendűségnek olyan hatalma, ami akkor is hatott gyermekre, felnőttre egyaránt, amikor Szilády kedvességével, nyájasságával a legközvetlenebb akart is lenni. Az egyszerű látása is nemcsak bennem, de mindenkiben, akikkel csak ezt a tényt valamikor is beszédtárgyává tettem, az enyimhez hasonló érzések ébredtek.

Volt alkalmam látni közelről I. Ferenc Józsefet, IV. Károlyt, majd hatalmas minisztereket, jeles tudósokat, híres főpapokat, de ezt a félelmes érzést még csak Prohászka Ottokárral76 való érintkezésemkor tapasztaltam, mint ami elfogott kora gyermekkoromtól kezdve mindig az utolsó ölelésemig, valahányszor közelükben voltam. Hiába voltak koronázottan a látott királyok, valahogy az embert láttam meg bennük; nagy miniszterek, hadvezérek, tudósok, de nem áradt belőlük, a bensejükből, a lényükből fakadó olyan mély szellemi sugárzás, mint ebből a két nagy emberből, akikről éreztem, hogy a titokzatosan ható, örök szellemi erőből táplálkoznak, s isteni küldetésben járnak.

Szinte látom, hogy ezen a vallomásomon hogyan kacag a ma embere, különösen mióta tudják, hogy minden ember egyforma, egyenlő s ezt az érzésemet a szuggesztív nevelés elferdülésének tarthatják, viszont én ezt a kacagásukat azzal magyarázom, hogy a kacagok nem láttak soha emberfölötti nagyságokat, akiket csak kivételes századok szülnek.

Hogy nekem mint gyermeknek, ilyen érzéseim voltak Szilády Áronról, ahhoz természetesen az kellett, hogy én az otthonomban, a rokonaimtól, a tanítóimtól Szilády iránti mély tiszteletet hallottam s azt a nagyrabecsülést, amit minden híve érzett iránta, akiben megértés, jóindulat volt; s akik meg tudták érteni e nagy szellemi erejű embernek a népe jó sorsa iránt hordozott nagy felelősségét, bátor s komoly értékű cselekvéseit s nagy alkotásait.

Abban a gyermeki korban a prédikációit még meg nem értettem, de a templom népére ráboruló áhítat látása már megfogott, s a templomból kivonulók meghajlása, tiszteletadása már megkapott; s amikor azok hódoló tiszteletét láttam, akik gyermeki szememben nagy s előkelő urak, gazdag emberek voltak, s mégis egész ünnepélyességgel fejezték ki tiszteletüket iránta; azt már megértettem, s megéreztem, hogy őt azok is maguknál különbnek tekintik, mert nagy tiszteletben tartják.

76 Prohászka Ottokár (1858-1927) katolikus püspök, író, az MTA tagja. Ván Benjámin egyik szellemi vezetője, akit többször is felkeres kézirataival.

85