Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Szilády Áronról
szül s táplál, nem szokott adni s a tátott szájjal hallgatók értelmi szűrőjén még a teve sem akad fenn, hát hogyne menne át azon a szúnyog! Azt nehéz volna eldönteni, hogy miért keltett megdöbbenést a diszpenzációval s a nyilvánosság teljes kizárásával kötött házasság. Még olyan gyanúsítással is találkoztam, ami kétségbe vonta a házasság megtörténtét. De ezek szemétdombra való ostobaságok, amiket csak azért említek, hogy ezzel mutassam, hogyan rázkódott át az egész gyülekezet azon egyszerű tény folytán, hogy papja életének 50. esztendejében megnősült. Egyik oka a döbbenetnek az volt bizonnyal, hogy Szilády rajongói veszteségnek tekintették e házasságot, s azt gondolták, hogy ezáltal Szilády lelkének jó részét elvesztették, s egy olyan asszonnyal kell megosztozniuk e nagy lángolású férfiún, aki nem is volt egy hiten a gyülekezettel. Bundi Borbála ugyanis római katolikus nő volt. Az áttérésének körülményeiről s idejéről nem tudok. De az a tény abban az időben köztudomású dolog lehetett. Lehettek olyanok is, akik örökös vágyódásban s várakozásban éltek, s bár a házasságra alkalmas idő elhaladt Szilády fölött, de a rászámítok is együtt öregedtek vele. Az ellenségei e különös házasságot dehogy szalasztották volna el kiaknázatlanul. Különben is a nődén papot állandó gyanúsítás kíséri mindenütt. Ha természetesen él, az a bűne; ha a természetét megzabolázza, s az etika medrébe szorítja önmagát, akkor bolondnak tartva az a gyalázata; de tisztelet nem ébred a fegyelemben tartott élet iránt sem, olyan nép között, amelyik a házasélet lehetőségét követelménynek tekinti. (...) Arról nem hallottam soha a legintimebb életismerőitől sem, hogy a férfiúi életének természetes vágyait Pesten vezette volna le népétől rejtetten. A mellette töltött hosszú idő alatt intim beszélgetéseinkben nem hallottam tőle soha csak egyetlen kétértelmű szót, sikamlós beszédet, a fiatalkori szerelmi életére történő hivatkozást, a pajzán örömökre történő utalást; amiben ha élt volna valamikor, föltétlenül annak valami jelét adta volna, amit az én ifjú fülem, figyelmem megragad. S ma, abban a korban, amiben most én is vagyok, ezt mind őszintén elmondanám, mert túl mindenen, öregkorában az ember őszinte lesz, s nem rejtegeti magában az élni vágyó ifjút, a csínytevéseket, a csókot, a szerelmet, éppen, mint gyermeki csíntevéseit, mert az idő távlata a bűn ízét s ingerét megöli. Én — mai életszemléletemmel — Szilády Áront fegyelemben élő, aszkéta embernek tartom, aki tisztán élte talán csak egyszer Kuun Irma grófnővel a szerelmet; de az nem tudott úrrá lenni élete fölött, de meggyőződéssel vallom, hogy testi érintkezést asszonnyal Szilády Áron nem tarthatott, hanem erőit, figyelmét, egész valóját a tudománynak s alkotásainak vetette oda. S erre a házasságra Bundi Borbálával a szánalma kényszerítette egyedül, s öccse gyermeke iránt érzett nagy felelőssége. Nem akarok Szilády Áronból szentet faragni, s megvallom, ha észrevételem lett volna, hogy titkoltan élte volna bárkivel szerelmi világát, ma vénülő fővel a szerelemről a való élet látásának kényszere alatt alkotott fölfogásom folytán, halála után 36 esztendőre, megmondanám, mert az én szememben Szilády erkölcsi nagyságán, jellemén, roppant tudása megbecsülésében annyit nem karcolna lelki arcán s érdemén, mint az ablaküvegen a leheletem. Mindenben különös adottságot nyert, s azt kell mondanom, hogy az átlagos életet uraló szerelmi ösztönök megfékezéséhez is az átlag embernél elveszelődő, sőt elsenyvedő erő pocsékolása, mi a napi élvekben elszivárog, s elveszelődik: az Sziládyban a nagy szándékokra, nagy tettekre, nagy alkotásokra lendítő erőforrásává lett. Abban igazuk volt Szilády tisztelőinek, hogy ez a közért szolgáló nagy erő szabad mozgásában sokat veszített azáltal, hogy egy érdemtelen asszony terhével kellett később megküzdenie, ami miatt úgy a gyülekezet, mint mindenki más kárt s veszteséget szenvedett. De abban nincs igaza senkinek, hogy Szilády, ha magához méltó élettársat választott volna 77
