Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)

Szilády Áronról

együgyű fejtegetést, amiben csak az izzó gyűlölet volt, ami tüzet jelentett, de abban értelmet s igazságot Szilády nem talált, s szinte indulatba jött, s azt mondta nekem:

— Na, gyerünk be s aztán majd elmondom ennek a repedésnek a történetét.

S itt a kezében levő botját fölemelve mutatta, hogy annak alsó részén egy gyökérből tekert gyűrű van, amire addig ügyet sem vetettem.

— Ez a Kovács Sándor suttyó korában nálam gulyás volt. Hát úgy felügyelet mellett ért csak valamit a dolga, de rá is kellett vigyázni, hogy vigyázzon. Később a szőlőmunkára is járt hozzám, de kitelt a becsülete, mert arravaló volt, hogy a többit szóval tartsa. Akkor már megütötte ezt is a szocializmus szele, s megtanulta a nagy tanítást, hogyan kell a munka látszatával rontani mindent, s egymásnak ugratni az embereket. Kitellett aztán végképpen a becsülete, de nemcsak nálam, hanem máshol is. A dolga semmit nem ért, de a bölcselkedést tudadan fővel űzte, s folyton izgágáskodott. Rászánta magát a dologkerülők foglalkozására, s pirosítógyökeret49 ásott. Az én járásom volt a kedvelt területe, ahol azelőtt is, mint gulyás szédelgett eleget. Találkoztam vele több ízben, s mondtam neki:

— Ugyan Sándor, mire való ez a nyilvános naplopás, hiszen csak vénembereknek való ez a kereset. Becsüld meg magad, s megélhetsz tisztességes munkád után, de látod, hogy mindenki megvet a dologkerülésed miatt.

Az én Sándorom azt mondta rá:

— A függetlenségemet nem adom semmiért. Én nem gazdagítok mást.

— Nahát a te dolgod, csak arra figyelmeztetlek, hogy az én birtokomon csak úgy szedheted a pirosítót, vagy a sikárgyökeret, ha gondosan beigazítod a gödröket, mert a pirosító helyén a szél megkezdi a homokot, s silánnyá lesz a járás, a sikárfű50 helyén meg gödrök maradnak. Láttam, hogy nem volt ínyére a figyelmeztetés mert ezt mondta:

— Nincs a szögény embörnek tán esze se? Mintha ezt én nem is tudnám!

Ha úgy néha szétnéztem a tanyámon, mindig láttam, hogy a talajt föltúrtan hagyták a pirosító ásók. Bosszankodtam a lelkiismeretienség miatt. A gazdámnak is meghagytam, hogy ezeket a tekergő embereket figyelmeztesse a tisztességes munkára, mert magát a pirosító ásást nem tiltottam el. Megvénült emberek kenyérkeresete az. Egyszer éppen Kovács Sándort találtam a járásban, ahogy tömött zsákját éppen átvetővei kötözi, de a fölsebzett talajt úgy hagyta, ahogy összetúrta. Éppen térdelt a zsákján, s nem vette észre, hogy odaértem.

— Te mihaszna ember! Hát ez a becsület?

S végigvágtam ezzel a pálcával a hátulján, úgy hogy ez a pálca megpattant. De nem bántottam volna, hanem még neki állt följebb, s ott a zsák zöcskölése51 közben azt válaszolta:

— Minek vesződnék még azzal is, majd elsimítja a szél! Ezt a pirosítót nem maga vetette, ehhez nincs köze! — s arra sem méltatott, hogy legalább fölállt volna, amíg velem beszélt.

Bosszantott sokáig, hogy végigvágtam a nyomorulton, s azért fűzettem össze ezzel a gyökérrel, hogy eszemben maradjon a bánatom, de most örülök, s azt sajnálom, hogy csak egyet ütöttem a fenekére, mert rászolgált a mostani zagyva beszédével is. A naplopók s munkakerülők tudománya ez, s látod, hogy csődül köréje a sok ostoba ember, akik mind a meséből akarnak élni.

49 A Kiskunságban honos Alkauna tinctorin nevű növényről van szó.

50 Sikárfii, másképpen zsúrló. Sikálásra, súrolásra, csiszolásra használták.

51 Zöcsköl, zötyköl: összeráz, összeszorít.

35