Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)

Emlékeim Sziládyról

zium főbejáratánál megállt a menet, s Pataky Dezső a gimnázium küszöbén állva búcsúzott az iskola nevében: — Legszebb alkotásod, ez a gyászba öltözött iskola, veszi tőled búcsúját nagy halott. Kívánságodhoz mérem szavaimat, s itt csak annyit mondok, hogy ez az alkotá­sod sirat legjobban, amelyet saját megvallásod szerint legjobban szerettél! A temető kapuján belüli oratórium előtt, ahol annyiszor tartotta gyönyörű orációit, nem állt meg a menet, hanem a sírig egyfolytában mentünk. A sírnál Tóth Lajos, az utolsó káplánja olvasta föl az Kilencvened részének egyes verseit. Mikor félig behúzták a sírt, búcsúköszöntésre odalépett hozzánk a püspök. S itt is ugyanazzal tüntetett ki, mint a háznál tette. Egyedül velem nem fogott kezet akkor sem. Sokkal jobban fájt Szilády elvesztése, minthogy ezt a megrúgást észrevettem volna. Akkor csak annyival volt kitüntetőbb, hogy sokan észrevették olyanok, akik szemében annyit jelentettem, hogy ezzel szemükben csak a püspök lett kisebbé, s nem én. Sokáig állt a nép még a sír körül s kevergő érzésekkel, könnyes szemekkel oszlottak el. A sírra helyezett koszorúk hervadásával megindult az emberi emlékezetben Szilády Áron valóságos alakjának lassú eltűnése is, hogy a koncon fondorlatosán marakodó törpe embe­rek láttán mindenki emlékében éljen tovább az eszményien nagy ember fönséges, tiszta alakja, aki még taposta is a halasi sarat, addig is az volt, aminek eltűnése után ámulattal látták a rá sóhajtva emlékezők. Szilády utolsó pere és könyvtára A püspök kíséretével, a halottól érzékenyen búcsúzó megbízottak, előkelőségek s a hívek ezrei otthagyhatták Szilády sírját, csak nekem kell még a családdal együtt ott­maradnom. Nekem azért, mert az ellene és ellenem kellő időben megindított fegyelmi odaláncolt; a családnak pedig, hogy egyetlen hagyatékát, a könyvtárát elrendezni tudja. Szilády halála után úgy két hétre ült össze az egyházkerület időszaki bírósága, hogy döntsön a nagy perben, s megítélje Kiss Zsigmond eljárását, amit még az őszi kerületi gyűlé­sen általam küldött félelmes erejű iratával Szilády kifogásolt, ami ellen a 84 éves öregember tiltakozott, s mély megvetésével a kerületi hatalmasok elé tárt. Kiss Zsigmond az elmúlt őszi egyházmegyei gyűlésen Nagykőrösön Sziládyt az ismert módon támadta meg, s kierőszakolta a gyáva, s a szavazás elől megszökött papság részvét­lensége folytán a hatalom talpnyalói segítségével Szilády magatartásának az elítélését, s jóvá­hagyta, hogy az esperes fegyelmi vizsgálatot vezethessen nemcsak ellenem, hanem a „dacoló” Szilády ellen is. Ennek a fegyelmi pernek az eldöntését, kíméletből, a püspök elha­lasztotta arra az időre, amikor már Sziládyt nem sérti a döntés s az ítélet szigora. Bordács egyházmegyei ügyész, amint elbeszéltem, orcátlan pökhendiseggel s kíméletle­nül hetvenkedett azzal, hogy a vizsgálat Szilády ellen is folyik, s annak is mellettem volna a helye a vádlottak padján, és semmi más, tehát nem az érdeme, hanem csak a magas kora mentette föl attól, hogy a vádlottak kemény padjára nem ültette, de valójában a vizsgálatot megtartotta fölötte és bűnösnek találta. Az egyházkerületi időszaki tanács, melynek lelke és elnöke Ravasz László püspök volt valószínűleg habozás nélkül már eleve így döntött, hogy Kiss Zsigmondnak adta a babért, éppen mint nagy elődje - Kajafás — Barabást tartotta érdemesnek az életre, s halálra méltó­nak jelölte meg Krisztust. A szép beszéd, a Szilády szelleme előtti hódolat csak arravaló volt, hogy a retorikai szónoklat mintája legyen, de azok a szép szavak csak arravalók voltak, hogy magát, mint a legnagyobb református szónokot mutassa meg a világnak, de a csende­sen, a „zugolyában” azért Kiss Zsigmond szellemi testvérének bizonyította magát. 263

Next

/
Oldalképek
Tartalom