Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
nak látott az öreg Puskás egy-egy levél után, mindjárt mellém telepedett, s aztán vigasztalgatott: — Gyaj-haj, kedves papom, ne búsuljon azon, hogy Szilády megindult már láthatóan hazafelé, hiszen mindannyian arra tartunk. Hány ember nem ér ennyi időt?! Megérett ő már a halál gondolatára. Nincs nekünk itt már keresnivalónk. Útban vagyunk. Nem marasztalnak. Ne eressze búsulásnak a fejét, édes papom, mert ebben a korban az árvaság érzése már gyámoltalanság ám, hanem törődjön magával. Életrevalónak kell lenni, édes papom! Sokat gondolkodom én magáról papom, s csak azt találom az egyeden úrnak, ha az esperest megengeszteli. Egy olyan esperest, akinek négy-öt eladó lánya van, igen könnyű ám kibékíteni! Majd meglátja, hogy egyszerre pártfogót kap benne, hacsak egyszer elmegy hozzá tiszteletadásra. Nem muszáj ám mindenkit tisztelni is, akinek az a nagy fene tisztelet kijár, hanem hát a szerencsénk is olyan ám, mint a rigó, aztán savanyú uborkával azt sem lehet ám fogni! Ne álmodozzon édes papom, hanem cselekedjék. Meglátja, hogy ha csak egyszer beteszi a lábát az espereshez, mindjárt fölbomlik minden csomó, mert az a sok lány, meg a feleség beleszól ám a fegyelmibe! Hiszen lehet, hogy így sem kötnek bele, de résen állnak, s ha meghal Szilády, akkor a fegyelmit nem kerülheti el, mert azzal magát az útból félre lehet taszítani. A halasi papság megéri, papom, hogy eszes legyen. Azt láthatja, hogy az esperes azt is máris a markában tartja, s azt a lánya urának adná a legszívesebben. A legkülönbözőbb módon biztatgatott öreg principálisom, amikor érkeztek a szomorú levelek Halasról, majd ahogy múltak a napok, s a fegyelmi vizsgálat eredményét hiába vártok. Azt gondoltuk mind a ketten, hogy az esperes Szilády állapotát lesi, s csak akkor indítja meg, ha rosszabbra fordul Szilády állapota, mert ha meggyógyulna, akkor, ha a megyei bíróságnál nem is, de a kerületi bíróságnál az esperes szándékára rá tud taposni. Ezt az esperes is tudja, s inkább elhallgat a fegyelmivel, hogysem ilyen nyilvános gyalázat érje. Az esperes lányaival azért néha megcsipkedett az öregúr, de mindig tréfálva tette. így éldegéltünk, amikor kapom Szilády betegségének a súlyosra fordulásáról a hírt Babykától. írja, hogy kíván haza, látni akar utolsó betegségében is. Nyomban összekapkodtam magam, s Puskás nyakába hagytam a látrányi eklézsia gondját, s hazautaztam. Akkor már két hétig feküdt, s egyre gyöngült. Este érkeztem haza, s nyomban mentem látogatására. Éppen ájultan találtam, Nusi néni dörzsölgette kétségbeesetten. Szólítgattam én is és segítettem nyomban masszírozással s az éter szagoltatásával. Nagy volt az öröme, amikor föleszmélve mellette talált. Haza sem mentem többé, hanem mellette maradtam, s vele töltöttem az éjszakát. Nusi néni akkorra már kimerült, s egymást váltogatták Irma nénivel, de azért nagyon kellett a segítség. Nem engedett magához senkit se nyúlni, csak menyét s aztán engem. Nem akarta, hogy más meglássa gyöngeségeit. Nehezére esett a beszéd, de mindenről hallani akart, s én mellé ülve beszéltem neki, azokról, amik újabban történtek velem, vagy aminek hátteréről valamit hallottam. Arca nyugodt volt, a halálfélelmének nyoma sem volt rajta, pedig tudta, hogy az élete végét járja. — Meddig maradhatsz velem? — kérdezte. S mikor úgy annyit mondtam, hogy nincsen időhöz kötve szabadságom, mert Puskás principálisom mindent szívesen elvégez helyettem, azt mondta: — Maradj velem, amíg élek. Nem sokáig tart már pislogása kialvó gyertyámnak! Megígértem, hogy vele leszek felgyógyulásáig. Vigasztaló szavaimra olyan keserű mosollyal legyintett keze fejével. Az éjszakáit álmatlanságban töltötte. Táplálékot alig vett magához, legtöbbször csak vizet. — Unom az életet! — mondta többször is. 258
