Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
s bár ellenemre, mert féltettem attól, ami rá következik, de önfeláldozással szolgált helyettem hat hétig, s szolgál még ma is, ha káplánt nem kapok. Ez a pusztán nyomorúságból való kisegítésnek az elfogadása sem nem „dac”, se nem „más valami”, hanem nyomorúság, s az esperes kifogása pedig ez iránt személyes gyűlölet és áskálódás! Ezért, amikor mindezeket a nagytiszteletű egyházmegyei közgyűlés tudomására hozom, kérem, döntsön abban, hogy esperesétől, aki úgy visszaélt a kicsikart megbízatásával, vonja vissza Halasra vonatkozó megbízását. Káplánomról szándékkal nem beszélek, mert megadta Isten neki gazdagon azt a képességet, hogy meg tudja magát hallgattatni, ha ideje elérkezik! De az egyházmegye szándékát látva, arra intem az egyházmegyei közgyűlést, ne bántsák, ne feszítsék kínpadra, mert olyanokat fog megvallani, amiktől sokan halálra keserűinek, mert ő volt az egyeden, aki szilárdul, tántorodás nélkül helyén maradt a kommunizmus idején oldalam mellett, s míg más pap likvidált, s kérkedett vallástalanságával, addig ő önfeláldozással dolgozott. Nem az ő számára kérek enyhítést, mert nem féltem, s tudom, hogy nem tud olyan vihart támasztani az egyházmegye, amely elsöpörje, hanem az egyházmegyét féltem a csúfos fölsüléstől. Végül pedig arra kérem az egyházmegyét, hogy ne fogadja el az esperes jelentésének a reám és káplánomra vonatkozó részét, s vonja meg az esperestől a Halasra vonatkozó extra megbízatását. Mikor Szilády leült, zavar s nyugtalanság izgalma minden arcon látható volt. Az emberek összehajoltak, s kezdtek kiszállingózni. Az esperes rákvörösen, izgatottan nyúlt a csengőjéhez s azt válaszolta: — Amivel a főtiszteletű úr engem vádol, sérteget, sőt meggyaláz, az mind valótlanság. Én a folytonos följelentés, majd a személyes kiszállás kapcsán gyűjtött tapasztalataim alapján tettem jelentést a múlt évi egyházmegyei közgyűlésnek, s az ő megbízatásának híven megfeleltem. A halasi állapotok tarthatatlanok, s bár sokáig visszatartott engem a főtiszteletű úr magas kora, s az a tisztedet, amely övezi, de amikor a gyülekezet érdeke és a főtiszteletű úr személye közt kellett választanom, a gyülekezet érdekét választottam. Főtiszteletű úr is visszaél azzal az országos nagy tekintélyével, melyet, elismerem, méltán kiérdemelt, s az esperessel lealázóan bánik Halason is éppen úgy, mint itt az egész egyházmegye színe előtt. Ha nem tekinteném magas korát, a sértő és durva szavaiért, amivel nem személyemet, de esperesi tekintélyemet megsértette, haladéktalanul megindítanám a fegyelmi eljárást. Ha pedig a főtiszteletű szavában s gyanúsításában, hogy én Halason a magam megkedveltetése érdekében jártam, csak egy szó is igaz, itt jelentem ki az egyházmegyei közgyűlés színe előtt, akkor nyomban leteszem nemcsak az esperességet, de a palástomat is. Kérem a nagytiszteletű egyházmegyei közgyűlést, hogy az esperesi jelentésemben foglaltakat szíveskedjék tudomásul venni! Amikor az esperes kemény szavai elhangzottak, az összehajolt, idegesen beszélni kezdő öregebb gyűlési tagok kezdtek kivonulni, csak a fiatalok maradtak bent, akik előtt aztán még Takács József ceglédi pap, volt püspökhelyettes is fölszólalt, aki azzal mentegette magát, hogy nem volt káplán a keze ügyében, s őt magát bántotta legjobban, hogy Szilády mellé káplánt nem küldhetett, de hát nem volt. Mikor utána szavazni kellett arról, hogy az esperesi jelentést elfogadják-e egyetemében s részeiben, senki sem szavazott Szilády mellett, s így az esperest a gyűlés Sziládyval szemben igazolta. Igaz, hogy mire szavazásra került a sor, a közgyűlési tagok kipárologtak, s rajtunk s a hivatalos szerveken kívül tizenheten maradtak csupán. A gyűlésről magáról nincs mondanivalóm. Akták intézése volt különben is. Senki nem szólt hozzánk. Gyűlés közben, mikor fáradtnak láttam Sziládyt, Gyuri irodájába bementünk, akkor egyház pénztárnok volt, ott végignyújtózott a díványon, s míg pihent, addig az udvaron együtt sétáló két iskolatársamhoz mentem, akik bizony kereken megmondták: — Ne kompromittálj bennünket Béni, majd beszélgetünk, ha nem látják! 253
