Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
vettetésemet már az Isten elítélésének veszem, s elhordozom. Ebből a beszédedből azt is látom, hogy gyönge vagy arra a szíved miatt, hogy szakítani tudj, de azt elfogadod, vagy kívánod is, hogy leszakítsanak. Ki tudja, mire jó minden, mert az Istent olyannak ismertem meg életem hosszú folyamán, hogy az ő csudálatos vegykonyhájában az édességből keserűség, a keserűségekből édesség származhatik. A te erőd talán éppen arravaló lesz, hogy te üsd halántékon ezt a megőrült Vatikánt, amelyik konventjében Kiss Zsigák, Takácsok, Balthazárok szövetkeznek, hogy az Apokalipszis fenevadja hordja koronáját. Megjelenésem s az elhangzott beszédem városszerte erőt öntött a Szilády nagy érdemeit méltányló emberekbe, s a parókián történt botrányos viselkedését a káplánnak hangosan megvetették, s a gyalázat terjesztői látható módon meglapultak. Csend támadt az ellenségek táborában is. Mi azt tudtuk, hogy ez a csend a vihart megelőző csend, aminek mélyén alattomosan húzódik meg a bosszúállás sötét indulata. Ebben a csendben mi tűnődésekbe, elmélkedésekbe merültünk a legfesztelenebb őszinteséggel beszélgettünk a nyomorúságok okairól, az egyházunk sajátos tulajdonságairól, azokról, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy ezek megtörténhetnek, amelyek már is mutatták, hogy az egyház útja, iránya, szelleme milyen. Ezek voltak azok, melyek megkoronázták a három esztendőmet, mert túl minden tartózkodástól az egymás bizalmát élveztük, s úgy éreztem, hogy Szilády is könnyített a lelkén, ha a magában elgondolt látását elmondhatta, amiket pedig magával akart vinni a sírba. Döbbenve éreztem, hogy Szilády látásait már arra az időre én is megláttam jórészt, csak természetesen nem volt bizonyság s példalátás még a hátam megett. Megmutatta az egész reformáció lényegét, valóságát, értékét, tévedéseit s azt a megfe- neklést, amibe azáltal sodródott, mert a nép kiadta kezéből egyháza sorsának irányítását, s megbízott papjaiban, akik aztán a maguk érdekében megalkották szervezetüket. Majd épült tovább az alkotmány, a hatalmaskodók megszervezték a gyámoltalanabb papok leigázását, s ma már ott tartunk, hogy még most esperesi jogokra hivatkoznak, maholnap a püspök veszi át a teljes hatalmat, s még egy emberöltő kell, hogy megszervezzék úgy az egyházat, hogy egy marokba szalad össze minden hatalom, s az archiepiscopus155’ az érsek hatalma kiépül. S mintha csak az ördög pörgetné rokkáját, úgy simul be minden szál a sodrás vonalába, s nincs egy pisszenő szó, egy hallható hang, ami azt a folyamatot meg merné zavarni. A papok választása még szabadnak látszik, de már az esperes a választásba beleavatkozik. S a nép akaratához csak az esperes szándékát átvéve juthat, s azt hiszi, hogy ő választott, pedig már ma ott van az egyház, hogy a választás körmönfont taktikázása nem egyéb, mint a törvényesnek tetsző intézkedésekbe csomagolt kinevezés, amit legtöbb esetben csak házasságos ígérettel nyerhet meg a jelölt. Ami a mi egyházunkban folyik, az már megcáfolása a reformátori elveknek. A teológiába betódultak azok az emberek, akik tehetségtelenek, s a komoly munkától, az igazi tanulástól irtóznak, s egész életigényük a csendes pihenés, szórakozásukat a tarokkfigurái megadják. Ez a csenevész szellemű papság ásítozása a hívekben is unalmat eredményez, azok is máshová fordulnak lelkűk táplálékáért, s lassan merő formasággá válik számukra az egyházhoz tartozás, s odavetett adóval élik egyháziságukat. Minthogy bibüás hívek alig vannak, a papokat sem fűti az eszme, s a könnyű munka jól fizetett bére most már az állami segéllyel kipótoltan biztos egzisztenciát jelent, ugyan honnan is várhat az egyház megújító erőt, bátor szót, amikor mindenkit megfojthatnak ma már, aki azt, ami van, nem tartja annak, aminek a hivatalos közvélemény festi. 155 Érsek. 245
