Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
A kezdetek
öccse csonka sírkövénél megállóit, s a mellette levő, de jeltelenül is a sírkőhöz tartozó sírra mutatva kérdeztem, hogy az takarja talán az édesapját. Amire azt felelte: — Nem, ez alatt a domb alatt nagyapám pihen. Az édesapám meghagyása az volt, hogy sírdomb ne jelölje nyugvóhelyét, mert az is minden halotti kultusznak ellensége volt. Ott megyünk el, majd azt is megmutatom. Az édesapja sírja az öreg temető bejárati kapujához közel a jobb oldalon volt. Ma sétatérré vágták le azt a helyet. Karomra támaszkodva, fáradtan állt meg utoljára az édesapja sírjára hajolva. Borostyán, télizöld, csalán s ragadványfű futotta be a domb nélküli helyet, ami két hajdan gondozott sír közt volt, mintha üresen maradt hely lett volna. — Itt nyugszik szegény apám! Botjára s reám támaszkodva meghajtott fővel nézte a sírt percekig szótlanul, majd kalapját megemelve köszöntötte: — Isten nyugtassa! — s ezzel könnyező szemekkel elfordult a sírtól, s bensejébe rejtve a fölszakadt emlékezést ballagtunk haza. Nem beszélt róla akkor sem tovább. A temetőnek az a része akkor nagyon vad volt már. Fölburjánzott benne a sok aljnövény, s bozóttá változott. A feledés vette uralma alá a sok bánattól fakadt, könnyekkel megáztatott talajt, mert a sírok is ekkorra elpihentek már az élet örök rendje szerint. Édesapjáról a gimnázium alapítványi birtokával, a Páka pusztával kapcsolatban emlékezett meg több ízben, de csak úgy, mint aki meglátta a zsírba fulladó nép tudatlanságát, s iskolát fundált. Hiszen gymnasialis oskola volt itt már úgy 200 évvel is előtte, de csak stagnált, s néhány életből kiszorult pap s tanár tanított benne, de a magasabb követelményeknek nem bírt megfelelni. — Apám fogta aztán kézbe a sorsát, s belátásra bírta a redemptus12 közbirtokosságot, hogy a pákái birtok hasznát fundálják az iskola alá, s tegyék korszerűvé ez ősi intézményt sok tengődése után. A nép egyszerű rétege hajlott is az apám szavára, s nagy megértést tanúsított az oskola sorsa iránt, s minden nehézség s különösebb rábeszélés nélkül adta oda a föld hasznát az oskolának. De Halas mindig megtermelte az ürömgyökeret; a leggazdagabbak, akik pedig az oskolának a hasznát leginkább élvezték, valósággal pártot ütöttek az apám ellen, s megbánásra indították a jó szándékú népet. Hamis vádakat eszeltek ki, s ello- patták a jegyzőkönyvet az alapítást kimondó határozattal. Az akkori idők nagyon zavarosak voltak. A lezajlott forradalom után dühöngött az önkény, s virágzott a besúgás. Mindenki gyanúsítható volt, aki a nép szemében jelentett valamit; s mindenbe beleszólt az önkény- uralmat szolgáló hatóság, ahol csak azoknak volt becsületük, akik hazaárulók voltak, s a tettekre kész és képes egyéniségeket gyanúba keverték. Ezek az izgalmak ásták alá az apám testi erejét, s valósággal belepusztult az aljasok elleni tusakodásába. Neveket is említett, de azokra élesen nem emlékezem, meg nem is akarok emlékezni. Csak azt találom érdekesnek s különösnek is, hogy a saját harcai idején magának Szilády Áronnak is azok ivadékaival kellett megküzdenie, akiknek elődei megkeserítették apja Az átöröklés törvényéről különben is sokat beszélt előttem. — Az indulatok megmásíthatatlanok. Tudás, műveltség, nevelés csak rafináltabbá teszi az embert, de megváltoztatni nem tudja. A nagylelkűt mindenki szereti megjátszani, hogy takarja állati valóját, torkos énjét, irigységét; de ezt magának kell az embernek megszereznie, az indulatát azonban úgy örökli, s mindenki őse hajlamával születik. 12 Redemptus: az 1745-ös redempcióban résztvevő birtokos, vagy leszármazottja, aki élvezi a szerzett életét. jogokat. 7-3 6.3 17
