Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)

Emlékeim Sziládyról

cgyrrmgában, hanem a lényükből fakadó nagy asszociáció válthatta ki a legtudósabb elmékből.

Azzal fogadtam Szilády rám is döbbenetesen ható megállapítását.

— Én, amint mondtam is már, Butykay, Prohászka útján ízleltem meg az evangéliumot, s főtiszteletű uram neveltje vagyok; valósággal undorral fordulok el ettől az apostoli seregtől s evangéliumától, de megértem, hogy akik akár a pesti, akár a debreceni tudós professzorok emlőit szívták, nem érzik, hogy ez két világ, s a kettőt egyesíteni soha nem lehet. Ezek az apostolokká maszatolt munkások poklot csinálhatnak a földi világból, de Isten országát soha.

— Na, azért nem olyan ostobák ám ezek a behódolt papok sem, hogy ne látnák a különbséget, hanem gyávák, s remegnek az életükért. A családos papok sem gondolkodásukban, sem érzésükben nem rendelkeznek ám azzal a szabadsággal, amiben mi élünk. A családi élet nagy akadály az egyház szolgálatában, mert akkor nem lehet hős, mártír az ember, mikor a nagy szenvedések ideje érkezik, csakis amikor a napsütés, vagy a vértelen hadgyakorlatok ideje tart. Hát azért ennyire lesüllyedni nem kellene, csak hát nagyon szófogadó tanítványok, s az egy mérföldre kényszerítést szívesen megtoldják akár kettővel is. Meg aztán, tudod, a kálvinista papok nem bírnak másban ellenséget látni, csak a katolikus egyházban. Azt hiszik a szerencsétlenek, hogy nincs is más missziójuk, csak elsütögetni a mozsárágyúkat, s megsiratni a gályarabokat, de hogy azok példája valamire is kötelezné őket, azt már nem értik. Soha nem szenvedhettem bennük azt a különös nagyképűséget, a pózolást, az örökös háborúság szítását; amit a folytonos sérelmek emlegetésével provokálnak. S most, amikor nyakunkon a veszedelem, ahelyett, hogy a gátra állnának, a hízelgés aljasságával mutatják hódolatukat. Igaz, hogy üres tarsolyukból lövedékeket nem is szedhetnek elő, mert abba nem is gyűjtöttek egyebet, mint ami a „hamis szakramentumok” cáfolatára elég, s nem készültek föl az istentagadás mérges nyilai ellen. Meg aztán ezeknek a csontjait nem is emésztette soha a beléjük rekesztett égő tűz, mert maga a papképzés sem volt egyéb, mint a „kettős tüzes nyelvek” s a „prófétai parazsak” ügyes ráfestése, vagy még inkább rátetoválása az arcukra. A Bibliától elszakadt nép pedig megelégedett a remegős hanggal, a szemforgatással, a pátosszal; s a pápistaság ellen történő nagy kirobbanások megnyugtatták őket is, hogy papjaik az úgy nevezett „evangéliumi zsinórmértéktől” egy hajszálnyira sem távolodtak el. Ehhez, ami itt folyik, lényegében azok nem értenek. így nem tudják megítélni, hogy papjaiknak mi a vétke. Lejjebb csúsztunk a béka hátuljánál! Kevés lehetőség van a választásra, mert nyugodt időkben is a te magatartásod s az övéké közt olyan szembeötlő a különbség, hogy törésre kerülhetne a sor ezekben a vészes időkben; pedig ez a te magatartásod halálos elszántsággal tartható csak fönn. Én a magam sorsában megnyugodtam, s várom vagy a fölköttetésemet, vagy a lebunkóztatásomat. Éltem eleget. De te még fiatal vagy. Odáig nem mehetsz, hogy az életért lealjasulj, de a megmenekvésnek az is útjának tetszik, ha visszakanyarodsz a 18. századbeli prédikátorokhoz. Ezeken a dolgokon jó, ha elgondolkozol, mert kívánom, hogy a túlsó partra érj!

Halálra elszántan állt, s engem is a halál gondolatával táplált már több esetben is. A halál gondolatát eleinte bizonyos iszonyodással fogadtam, de olyan undorító alakot kezdett ölteni az élet, hogy kívánatosabbnak tartottam a halált. Lassan megért bennem is a halálra elkészülés szelleme. Ettől az időtől kezdve a halál maga nem nyugtalanított, csak a módja töltött el irtózattal, de a keresztre gondolva ebben is győzni kezdtem. Beláttam, hogy a családos papok ezt a kockázatot nem vállalhatják. Valami olyan megértés szállt meg, hogy viselkedésüket nemcsak megérteni, s megbocsátani tudtam, hanem mentegetni is. Ezzel a megértő érzéssel néztem a halasi lelkészeket. Nem fakadtam ki ellenük, s ha nem takartam is őket, de mentettem Szilády előtt, aki szigorúan eltörte fölöttük a pálcát.

144