Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
Szilády kíséretében ott voltam én is ezen a konventi gyűlésen, természetesen a karzaton, de végighallgattam én is Tisza István nagy felháborodást keltett beszédjét, amelyen leleplezte a hivatástudat nélküli felelőtlen embert, aki a véres háború hiénájává lett, s nem lelld sebei kötözőjévé, mint amire nyerte elhivatását. Kissé megkésve érkeztünk, mert Szilády ekkor lett rosszul útközben az Emke sarkán, s egy konflison vittem a Konventbe, ahol előbb Kállay Kálmán útján s nagy szívességéből egy különszoba díványán megpihenhetett, s masszírozás után mehetett csak be a gyűlésterembe. Akkor már a visszaélések sorát s a föltárt intézkedéseket ismertette, de nem tudtuk meg a nevét, aki ezeket elkövette. A Konvent a jelentés alapján nyomban elrendelte a hivatalos fegyelmi vizsgálatot, s nagy ígéreteket tett gróf Tiszának, hogy ezt a szégyenletes esetet megtorolja; intézkedik, hogy visszahívassék az illető a katonai szolgálatból, s megfosztassék palástjától, ha már a lelkészi állásra szégyent hozott. Tisza e beszéde után nyomban a közben a tárgyalóasztal legvégén leült Sziládyhoz sietett, s igazán látható nagyon meleg fiúi öleléssel és csókkal köszöntötte Sziládyt, akinek a megérkezéséről és rosszullétéről, mint később megtudtam a konventi tagok értesültek. A délutáni lapok három hasábban hozták gróf Tisza vádbeszédét, aki a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott a katolikus tábori lelkészeknek a szolgálatáról, s éppen a maga egyházának a lelkészéről kellett neki ilyen szomorú és szégyenteljes jelentést adni. Ebben az újságban közölt cikkben elszörnyülködve olvastam X.Y. nevét. Nyomban vittem az újságokat Szilády Kossuth utcai lakására, s fölolvastam neki a terjedelmes cikkeket. Sziládyt nagy szomorúság fogta el, s azt mondta: — Szinte éreztem, hogy a Y. lesz, azért nem is tudakoztam senkitől. Na Y.! Ebből aztán nem tudom, hogyan mászol ki! Ebbe nyilván beleveszel! Gyanús volt nekem az a folytonos hazajárás, s aztán az a sok „megbízás”, „beszerzés”, de arra gondoltam, hogy a Y. úgyis a tiszteké, akik jobban odavannak kötve a frontra, mint a pap, így aztán azok barátságáért szíveskedik. Látja az ember lépte-nyomon, hogy mindenki vérében hordja tulajdonait. Ez is a kupec vért örökölte, s kupec maradt az aranypaszomán- tos palástja alatt is. Nem tud ez más lenni, csak aminek szülte az élet. Az egyházra ugyan nem jelent veszteséget, csak azt rühellem, hogy éppen halasinak kell lenni. Szörnyű aljasság, amit ez az ember tesz. Míg más az életét, a vérét adja, ez üzérkedik. Ki tudja, talán még a holt katonákat is megzsebelte, mert az ilyen lelkű ember mindenre kapható, amit az alkalom elébe visz. Amikor Halasra visszatértünk a gyűlésről, akkorra már az egész város tele volt a hírrel. A megvető szavak, szitkok csak úgy áradtak az emberekből. De úgy tudom, hogy az egész ország reformátusainak a közvéleménye is követelte Y-nak a papi rendből való eltávolítását, mert a Konvent a háborgók megnyugtatására szigorú megtorló intézkedések folyamatba tételének a megindításával felelt. Kis idő múlva X.Y. a rendesen kevély magatartása helyett igen alázatosan jelent meg a parókián. Éppen bent voltam Sziládynál az érkezésekor, azért sietve eltávoztam, hogy zavartalanabb legyen a beszélgetésük. Sokáig bent volt, s nagyon leverten távozott, s az öregúr nem kísérte ki az utcaajtóig, mint kedves vendégeit szokta. Nem kérdeztem semmit, mint általában soha nem tudakoltam. Mindig megelégedtem azzal, amit magától mondott. Sok idő tellett el, amikor valamivel kapcsolatosan X. szóba került, s úgy elszóltam magam: — Érdekes, hogy megúszta X. a fegyelmijét, pedig micsoda vihart vert föl az ügy, mégis elhallgattak vele. Úgy látszik, hogy katonai érdek volt ez az ügy elsimítása. De ezt minden célzás nélkül, gyanúdanul mondtam. Szilády úgy gondolkozni látszott, de nem szólt semmit, hanem bement a belső szobájába, s egy levéllel jött ki s felém nyújtva azt mondta: — Olvasd el, s aztán temesd magadba, ne szólj senkinek róla. 128
