Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
Azt mondom neked, hogy ezeket a hasonlatokat gondosan írd össze, s aztán majd meglátjuk, hogy mit tehetünk velük. De ha másra nem lennének is jók, akkor is hasznát veszed később is, hátha apadása is lesz ennek a bő áradásnak. Pataky a következő vasárnapi prédikációm után ismét megtette a szokásos látogatását Zilah István gondnok kíséretében. Szilády aztán úgy mondta el nekem mély megvetés hangján: — Azt hiszem Patakynak ma rossz napja van. A szokott módján elkezdi újra a gyülekezet panaszát s mindenki kérését tolmácsolni: „Szinte fölháborodik az ember a templomban. Rajtam ingerültség vett most is erőt, s azzal a gondolattal foglalkoztam, hogy kimegyek a templomból. Most újra a pókokról tartott előadást, amint a gótikus templom szentképeire és szobraira rámásznak. Aztán meg a főtiszteletű úr jogaira egyszerűen rátapos. Addig rúgja ki főtiszteletű uram, ami nem késő.” Zilah is megszólalt: „Egyszerűen botrányosan viselkedik.” Én aztán azt kérdeztem Patakytól: miféle jogokról beszél barátom. „Hát kérem ez az éretlen fiatal gyerek állandóan könyv nélkül imádkozik, amihez csak főtiszteletű úrnak van joga.” Azt válaszoltam neki, de érthető hangsúlyozással: annak van joga könyv nélkül imádkozni, barátom, aki tud! Amire fölugrott, s szó nélkül elszaladt. Kuriózus vagyok, hogy a következő vasárnap bejön-e, mert úgy láttam, észrevette, hogy a hazudozására rájöttem. Pataky látogatása elmaradt, csak a templomi viselkedése tartott tovább. Rendesen a szószékkel szembeni padokban ült, ahová az előkelő közönség odaláthat. Mellette ült állandóan Zilah István is, aki megjátszotta mindig az urat, mert mint magáról szerette mondani, neki is „fél érettségije”, vagy „kis érettségije” van. Ugyanis négy gimnáziumi osztályt végzett, de csak a rang kedvéért, mert vagyona bőven volt. Pataky gúnyosan mosolyogva nézett föl reám a szószékre s aztán, ha valami hasonlatot mondtam, azon fejcsóválva derült, amit élesen figyelt a gondnok barátja, aki már a maga ostoba módján aztán nevetett. A templomi áhítatos figyelmet mindig megzavarták, hogy aztán kint az urak közt Pataky elmondhassa megbotránkozásait. — Kérem — mondogatta, akinek csak tehette — én megtettem a kötelességemet, s fölhívtam a figyelmét a főtiszteletű úrnak erre az éretlen fiatalemberre. Kértem eleget, hogy helyeztesse el, hadd forrja ki magát máshol, Piripócson vagy Bödönyén, mert nem Szilády katedrájára való még. De nem tudom miért, talán hogy ingyen káplánja, mert otthon kosztol, de a figyelmeztetésemre nem hajt. Az is lehet, — s itt olyan sunyin hunyorított— hogy a főtiszteletű úron is erőt vett az öregség, s az azzal járó tehetetlenség. Régebben ilyen embert nem bírt volna meg maga mellett. Még az én időmben maga választotta ki a káplánjait a teológia legjelesebb növendékei közül, s most jó neki a Ván Béni is, akit a teológiáról egyszer már ki is csaptak, amit Hamar Pista sógoromtól tudok, aki aztán megszánta a szerencsétlent, s visszavétette. Máskor ilyeneket mondott, mindig ingerültebben: — A főtiszteletű úr igazán megérett a nyugdíjra. Maga már nem bírja ellátni a szolgálatát, de még az ellenőrzését sem bírja gyakorolni a káplánjának. Szét fog zülleni a szép halasi gyülekezet, ha sokáig tart Szilády haldoklása. Az öregúr úgy viselkedik már, mintha az agyalágyúlás venné kezdetét rajta. Ez a Ván Béni pedig elég szemtelen fickó arra, hogy kihasználja az öregúr gyöngüléseit, s atyafiságá- nak az ízléséhez lealacsonyítja ezt a nagy hírű katedrát. Itt tenni kellene valamit, amíg időben vagyunk. Igaz, hogy az öregúr nem tagja a nyugdíjintézetnek, de egy koadjutor98 melléhelyezésével kellene megoldani a dolgot. 98 Idős vagy beteg főpap mellé kirendelt segítő vagy helyettes, aki a tisztséget majd átveszi. 125
