Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2011-ig - Fésüsné Bakos Ágnes: Holocaust Európában. Holocaust Kiskunhalason
1942. október2. „Azsidóságot, mintfekélyt ki kell operálni Európa testéből. 1942. október 22. „Meg kell tisztítani a várost azoktól a zsidóktól, akik a lakosság vérét szívják. ” 1942. december 15. „Zsidókne éljenekvissza a magyarok jóságával. ” 1943. március 2. „Megtud élni az ország a zsidók nélkül is. ” 1943. április 16. „A zsidóság felelős a háborúért. ” 1943. május 11. „Egy zsidó ki akar irtani 350 millió embert Európából. ” És ez így ment hétről-hétre. Egészen a németek sztálingrádi nagy vereségéig. Úgy látszott, hogy Horthy ék is kezdték érezni, hogy rossz lapra tettek. Az ország zsidósága is kissé fellélegzett. Jó jelnek vettük azt is, hogy a keleti frontról hazahoztak munkaszolgálatos orvosokat és gyógyszerészeket. így jött haza a környékről Dr. Fodor László, később bajai belgyógyászfőorvos, Adám Endre gyógyszerész is, még hét orvos és néhány gyógyszerész. A külföldi rádiókból is csupa jó hír érkezett. A magyar zsidóságban feléledt az optimizmus. Ki gondolt arra, hogy nemsokára jön 1944. március 21., a német megszállás? Halasra is érkezett egy német SS csoport, páncélvonatuk hosszú ideig állt a helybeli vasútállomáson. Gyülekezőhelyük az akkori Arvay-féle ház, Kossuth u. második emeletén lévő lakásban volt. Az izgatás mégféktelenebb és még alpáribb hangú lett, mint az elmúlt években. Az antiszemita jellegű sajtókampány még élesebb lett. Nemsokára jött a sárgacsillag- viselési kötelezettség. Én is felvarrtam a sárga Dávid-csillagot. Az első alkalommal, amikor sárga csillaggal „feldíszítve ” kimentem a városba kerékpáron egy súlyos betegemhez, a véletlenen múlt, hogy nem történt velem végzetes incidens. Észrevettem, hogy egy magyar honvédegyenruhát viselő szakaszvezető követ, és a város központjánál mellém szegődött, és szöges csizmájával majdnem lerúgott a kerékpáromról. Rögtön elvesztettem az egyensúlyt és leestem. Ekkorra már ő is lelépett a kerékpárjáról és igen durva hangon elkezdett kiabálni, hogy egy piszkos zsidó lelökte őt, a szogálatba siető honvédet a kerékpárjáról. Kiabált, hogy ezért internálni kell engem. Nagy utcai csődület támadt. Az ottlévők nagyrésze jól ismert engem, igen sok régi betegemet is észrevettem a tömegben. Egyre szorosabbá vált a gyűrű körülöttünk, és ekkor mint egy ember a tömeg elkezdett hangoskodni, hogy engedjen el a szakaszvezető engem, mert én keresztény betegeket megyek sürgős segítségben részesíteni. A nagy zajra a szakaszvezető is megrebbent és szó nélkül elrohant. Ha sikerült volna neki hangulatot kelteni ellenem és a hatóság internáltatott volna, ez végzetes lehetett volna nemcsak rám, hanem egész családomra is. Ebből a jelenetből is kiderült, amit mi halasi zsidók jól éreztünk, hogy a Halasi Újság útszéli hangú cikkei nem találtak termékeny talajra az átlagos halasi polgárnál, a józan gondolkodású halasi kunoknál. Ennek köszönhettem én is, hogy bár Endre László „ minta megyéjében ” éltem, mint az ország egyetlen zsidó származású szanatórium tulajdonosa, fenn tudtam tartani üzememet egészen addig, amíg be nem kényszerítettek a gettóba. Természetesen ez sem ment egészen símán, azonban abban a nehéz időben is akadt néhány jóindulatú és józanabbul gondolkodó ember, aki igyekezett rajtunk segíteni. így még 1942-ben, az első munkaszolgálatos behívások kezdetén történt, hogy megjelent a rendelőmben Gusztos Antal tiszthelyettes, a kunszentmiklósi Hadkiegészítő Parancsnokság helyettes vezetője, aki elmondta, hogy itt van nála 3 halasi zsidó férfi irata. Ezeket a Hadkiegészítőtől hozta el, és hajlandó volt ezen iratokat megsemmisíteni. Én azonnal beleegyeztem a dologba, pedig csak Gusztos családját ismertem, őt magát nem, de a család olyan rendes volt, hogy hinnem kellett neki. 72
