Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
Emberek és emlékek - Práger Miklós: 1920. május 13.
tárgyalták a délelőtti eseményeket. A Héjjas-különítmény tisztjei szétzavarták őket. E jelenetet a szomszédos utca sarkán, a lakása közelében álldogáló Schwarcz Sándor nézte, majd a tisztek őt is a barakkokba vitték. Kora délután családunk és a városban élő rokonság tagjai nagy aggodalmak közt latolgatták: mit lehetne tenni bátyám kiszabadítására. Böske nővérem 21 éves, fiatal, jó fellépésű lány vállalta, hogy átmegy a tőlünk harmadik házban lakó városparancsnokhoz, Csillag ezredeshez és megkéri, segítsen bátyám kiszabadításában. Csillag ezredes közölte vele, hogy a városba érkezett tisztek fölött nincs ugyan rendelkezési joga, de azért átadta jóindulata jeléül névjegyét, talán néhány szavas rendelkezéssel, hogy a barakk alája tartozó parancsnoka bocsássa szabadon a lefogottakat. A szerencsés véletlen folytán nővérem délután négy óra tájt ért a katonai táborba, amikor a különítmény tagjai újabb áldozatok után nézve kimentek a közeli pályaudvarra, a Kelebiáról érkező pesti vonathoz. A barakk ügyeletes tisztje teljesítette Csillag ezredes rendelkezését, és bátyámat, valamint Schwarcz Sándort szabadon bocsátotta. Bátyám az éjszakát a szomszédban, egy ismerős keresztény család házában töltötte, majd másnap kora reggel parasztszekéren a szalma alatt elrejtőzködve Soltvadkertre ment, onnan vonaton sikerült még aznap Budapestre feljutnia. Schwarcz Sándor a lakásán maradt, fiatal házas volt. Kisfia akkoriban született. A ház a Hofmeister családé volt, egykor a leggazdagabb halasi zsidó családé. Éjjel elmentek Schwarcz Sándorért és elvitték. Hofmeister Móricot pedig pénze és családi ékszerei átadására kényszerítették, és arra, hogy másnap még a bankban lévő betétjét is átadja nekik. Schwarcz Sándort a város szélén lévő nádasban agyonlőtték. A tisztek véres kezüket és ruhájukat a városi szálló udvarán a kútnál mosták meg, az egyik takarítónő szeme láttára. A csütörtöki nap és éjszaka rettegésben telt el. Pénteken reggel iskolába mentem, de nagy nyugtalanságomban az első tíz perc szünetben hazaszaladtam, de már a szomszéd Kálmán Dezső nyitva levő üzletében megtudtam a szörnyű hírt Schwarcz Sándor meggyilkolásáról. Aznap pénteken este és szombaton már nem is mertek az emberek templomba menni. Még vasárnap délelőtt is kevesen jöttünk össze, hogy részt vegyünk Schwarcz Sándor végtisztességén. A temető udvarán volt a tájré és rögtön utánna a temetés. Szörnyű látvány volt a fiatal, erős ember holtteste a puskagolyó ütötte fekete sebbel; közvetlen közelről lőhettek bele. Feledhetetlen jelenet volt, amikor a megölt fiatalember édesatyja, a 70. éve felé közeledő ősz ember fiának új, feltűnően szép díszítésű táleszének ciciszét cipőjével rátaposva poszellá tette, néhány szálat kitépve belőle. Nem emlékszem, hogy valaki is mondott volna gyászbeszédet, csak arra, hogy valamennyien sírtunk és zokogtunk az egész szertartás alatt. Fiatal életem legmegrázóbb napjai voltak 1920. májusának tragikus élményei. A gyilkos tisztek rövidesen eltűntek a városból. A főkolompos Tassy Gergely ellen bírói eljárás indult. O volt az egyetlen fehér tiszt, akire a rablás bűntettét sikerült rábizonyítani, ennek ellenére enyhén ítélték el, és amnesztia folytán szabadlábra került. Schwarcz Sándor fiatal felesége is nemsokára elköltözött kisfiával a városból, úgy emlékszem Zentára. Ott újból férjhez ment, a kisfiú valamely gyermekbetegség következtében meghalt. Idős nagyapja előtt talán mindvégig sikerült a gyermek halálának eltitkolása. A Délvidék Jugoszláviához csatolása segített ebben. Schwarcz Ignác rabbihelyettes élete 90. évében az Auschwitzba irányított vonaton halt meg. 288
