Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2011-ig - Fésüsné Bakos Ágnes: A kiskunhalasi zsidók krónikája 1945–2001
Engel József engem is segítségül hívott. Amikor a helyszínre értünk, már nyitva volt a tömegsír, és gumikesztyűs szakmunkások szedték föl a holttesteket, amelyek közül többet már koporsóba helyeztek. Mi ezeknek a koporsóknak a tetejét szögeltükle. Minden testetgyalulatlan fakoporsóba helyeztek, olyanba, amibe mi is temetkezünk. Voltak a helyszínen hozzátartozók is, de senki nem ismerte föl az oszlásnak indult, borzalmas szagú tetemeket. Azt se lehetett látni, hogy hol érte őket a golyó, ruhába voltak-e vagy meztelenül. Minden test foszladozott már. Azt tudom, hogy Dohány rabbi az állomás felvételi raktárában egy beszédet tartott a gyülekezetnek. A közös sír a temető szélén, a tolatási vágányok és az állomás kerítése közötti részen volt fölásva, mert akkoriban körbe kerítették az állomáshoz tartozó részeket. A koporsókat Budapestre szállították, és a Kozma utcai temetőben helyezték őket örök nyugalomra, ahol van egy emlékművük is. ” A Halasi Hírek 1946. február 9-i számában olvashatunk a 196 munkaszolgálatos lemészárlása miatt megindított, és a Népbíróság Késmárky-tanácsa által meghozott kettős halálos ítéletről. ,, Sikerült elfogni Lengyel Ferenc albertirsai gazdálkodót, és Pénzes Antal kunbajai pályamunkást, akikről kiderült, hogy felhívták az SS figyelmét azokra a munkaszolgálatosokra, akik a tömegmészárlás elől igyekeztek elmenekülni. Ezeket is elfogták, és a többivel együtt kivégezték. A Népbíróság Késmárky-tanácsa példátlanul izgalmas tárgyalás után a két elvetemült embert halálra ítélte. Mindketten kegyelemért könyörögtek. A hallgatóság azonban kivégzésüket követelte, mire az elnök közölte a tanács döntését, hogy a bejelentett fellebbezéseket kénytelenek felterjeszteni a NOT-hoz, de a tanács egyik gyilkost sem ajánlotta kegyelemre. ” Lengyel Ferencet a budapesti Népbíróság 1947 áprilisában kötél általi halálra, Pénzes Antalt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. 1946 novemberében a Kiskunhalason ülésező kalocsai Népbíróság több napon át, megszakítás nélkül tárgyalta a vasúti tömeggyilkosság tetteseinek bűnügyét, és kihallgatta Rajz Endre, Vörösbaranyi Pál, Kosa István, Németh Gábor, Imre Ambrus István és Perényi Rezső vádlottakat, akiket a gyilkosságban való részvétellel alaposan gyanúsítottak. A vádlottak mellett 51 tanú kihallgatására is sor került. Dr. Gál István törvényszéki jegyző aláírásával hitelesített bírósági jegyzőkönyvekből tudjuk, hogy a tárgyaláson „nem úgy festett a helyzet, mintha itt 196 ember legyilkolásáról lett volna szó, hanem inkább olyan volt a kép, mintha az ember egy vidám jelenetekben bővelkedő tyúkper tárgyalásán lett volna. ” A tárgyaláson kihallgatott vádlottak, akik tagadták az ellenük emelt vádakat, méltatlannak érezték a vádemelést, hiszen a bíróságra beidézett tanúk közül, akik csaknem mind vasutasok voltak, „ gyanús egyöntetűséggel mentővallomásokat adtak le. Szinte gramofon- szérűén mormolták el valamennyien, hogy ők semmit sem láttak, semmit sem hallottak, de azt mindannyian tudják, hogy a vádlottak derék, tisztességes emberek.” A tanúk sorából az egyetlen ember, aki terhelő tanúvallomást tett, egy fiatal vasutas, Sándor L. Imre volt. „ Láttam és felismertem Rajz Endrét, amint fegyverrel a vállán és katonasipkával a fején egy szerencsétlen munkaszolgálatost kísért, akit puskatussal vert, majd vezetett a temető felé... ” A tárgyalás után Sándor L. Imrét megfenyegették, mondván : „Hogyan mert keresztény létére a zsidóügyben vallomást tenni! ” 128
