Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság - Thorma János Múzeum könyvei 34. (Kiskunhalas, 2011)
A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2011-ig - Fésüsné Bakos Ágnes: A kiskunhalasi zsidók krónikája 1945–2001
Mindenfajta támogatáson túl a legnagyobb segítséget mégis Dr. Dohány József kiskun- halasi főrabbi reménytadó és lelkesítő beszédei adták a meggyötört zsidóságnak. „Bár megtört az ember, de erejét felülmúlva végtelen határokon át új utakra lépve új életén munkálkodott.” A hitközségi élet a háború után sem változott meg. Az istentiszteleteket minden pénteken a naplemente után, és szombaton délelőtt tartották meg az akkor még hitközségi tagokkal megtelt zsinagógában, ahol a hagyományoknak megfelelően a nők a férfiaktól teljesen elválasztva a templom emeleti erkélyén foglalhattak helyet. A többezer éves szokások közé tartozott az is, hogy a zsinagógába fedetlen fővel nem lehetett belépni, ezért a nők fejkendőt, a férfiak kipát vagy kapedlit viseltek. A szombati istentiszteleteknek mindig meghatározó része volt az úgynevezett „heti szakasz” - héber nevén perek - meghallgatása a Tórából, amelyet a zsinagóga közepén elhelyezett Tóraolvasó-emelvényen az előimádkozónak kellett héberül felolvasnia. A héber nyelvoktatás is fontos része volt a zsidó kultúrának, így Dr. Dohány József főrabbi tanításainak köszönhetően a gyermekek is aktív részesei lehettek az istentiszteleteknek és a rendszeresen megtartott ünnepi megemlékezéseknek. A 1945 utáni években még nagy jelentőséget tulajdonítottak a zsidó vallás által előírt étkezési szabályok megtartásának, vagyis a kóser étkezésnek. Ennek megfelelően a sakteri teendőket 1944-ig a templom udvarában élő Katz család látta el, akik az étkezésre kerülő szárnyas állatokat izraelita rítus szerint vágták le az erre a célra használt vágoda helyiségében. A rituális, vallási szertartásoknak megfelelő vágásokat 1946 augusztusától 1950 júliusáig Jorger Hermann rákospalotai lakos végezte el, aki előimádkozói tisztséget is vállalt. Az 1950-es évektől már a sakteri tisztséget Rubovics Imre bajai születésű,majd Szegedre költözött főkántor töltötte be, aki halasi tartózkodása idején héber nyelvoktatást is tartott, és néhány alkalommal a kántori teendőkről is gondoskodott. A kántori tisztséget 1946-ban Herslich Márton főkántor töltötte be, akinek a havi járandóságát az 1946. augusztus 11-én kelt hitközségi jegyzőkönyv alapján a képviselőtestület 400 forintban állapította meg. A testületi ülésekről, amelyet a Kiskunhalasi Ortodox Izraelita Hitközség képviselőtestülete az 1950-es évek közepéig heti rendszerességgel megtartott, minden alkalommal pontos jegyzőkönyvet készítettek, amit a hitközség elnöke az aláírásával hitelesített. A háború után a hitközségi tagok által megválasztott elnök Szemző Lajos volt, aki 1945- től 1949 novemberéig vállalta az elnöki feladatok ellátását. Az 1949-es országos hitközségi összeírás szerint a hitközség lélekszáma ekkor 462 fő volt. 1947. június 29-én az Izraelita Hitközség közgyűlése határozatot fogadott el Szemző Lajos kezdeményezésére, amely szerint 60 %-os alapadó emelésével a tagok hozzájárultak 100 db emlékfa ültetéséhez az akkori Palesztinában a mártírhalált halt zsidó hittestvérek emlékére. A határozat tárgyának összes költségét 2500 forintban állapították meg, amelynek egyik felét 1947-ben, a másik felét csak 1948-ban tudták eljuttatni rendeltetési helyére. A súlyos anyagi gondokat példázta az a kényelmetlen megoldás is, hogy minden évben új abb határozatot kellett hozni a bérbeadott templomülések összegének megállapításáról. A zsidóságra általánosan jellemző összetartó erő a legnehezebb akadályokon is átsegítette a bajba került honfitársakat. Ezt az összetartást hűen példázza, hogy 1948. március 15- én elnöki előterjesztésre rendkívüli közgyűlést hívtak össze, ahol elfogadták, hogy minden tag köteles az 1948. évi hitközségi adójának az 50%-át a Hagana, a zsidó élet fenntartó szervének a megsegítésére bocsátani. A megállapított összeget néhány héten belül minden hitközségi tag a segítés szándékával befizetette. 120
